„Komatálat hoztam…”
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet hagyományőrző és közösségteremtő munkájának köszönhetően újabb komatál közöséggel bővült Somogy megye.
A Komatál Program szándéka, hogy felelevenítse a “komázás” hagyományát, ezzel elérve azt, hogy a településeken összetartó kis közösségek alakuljanak, és ezek hosszabb távon is fennmaradjanak. Fontos, hogy közösségteremtő és -megtartó céllal szerveződjenek a civil csoportosulások, és ebbe vonják be az újdonsült családokat is.
Somogy megyében Őrtilos, Szenna, Nagybajom, Somogyvár után Bárdudvarnokon is megalakult a komatál közösség, Rangits Adrienn és Sziklai Ákosné vette át a Program ajándékát.
A csomag tartalma:
- Kalácsos tál – Fazekas Lajos kerámiája
- szedettes komakendő – Vermes Lajosné asztalterítője
- kenyérruha – Petrovics Nikolett alkotása.
A Nemzeti Művelődési Intézet programja, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával együttműködve a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, a Népfőiskolai Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével valósul meg. Elsődleges célja a közösség- és hagyományteremtés a családokra fókuszálva, hiszen mindennek alapja a megtartó közösség.
A Nemzeti Művelődési Intézet Somogy megyei Igazgatósága nevében gratulálunk a sikeres pályázathoz és jó egészséget kívánunk a közösség minden tagjának!
Lovász Henriett