Komatál közösség Hajdú-Bihar megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet programja az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, együttműködve a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, a Népfőiskola Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével indult.  Elsődleges célja a közösség- és hagyományteremtés, valamint a Komatál Programban résztvevő népi kézművesek felkarolása, alkotásaik népszerűsítése.

A program további célja, hogy közösségépítő folyamatot indítson el a településeken, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a helyben élők tudatosan készüljenek az újszülöttek érkezésére, együtt, közösen tervezzék meg a gyermekágyas édesanyáról és családjáról való gondoskodás folyamatát.  Hajdú-Bihar megyében Gáborjánban alakult meg a Komatál Közösség. A településen a közelmúltban több gyermek is született. A jelenlegi körülmények között sajnos nem valósítható meg a személyes találkozás, de minden más lehetséges módon tartják a kapcsolatot a kisgyermekes családokkal.

Szabó László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.