Komatál közösség alakult Érden
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Komatál Programja révén ezúttal az érdi Komatál közösség gazdagodott népművészeti alkotásokkal, melyeket a helyi édesanyák segítésére használnak majd fel.
A komatál hagyománya onnan ered, hogy régen az újszülött gyermekes családoknak, családanyáknak a rokonok, barátok komatálat és rajta tálalt ételeket vittek segítségül az első hetekben. Mindennap más „koma” látta el finom, kíméletes ételekkel a kismamát. A gesztus által az adott közösségben lévő kötelékek is szorosabbá váltak.
A néphagyományt manapság „komaközösségek” őrzik. Ilyen a közelmúltban megalakult érdi Komatál közösség is, akikhez a Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatóságának munkatársai látogattak el, és ajándékozták meg őket a népművészeti használati tárgyakkal.
Stibrányi Mártonné a csoport egyik tagja mesélt az alakulásukról, tagjaikról, illetve a munkájáról is, mely a védőnői hivatás. Védőnőként az anyák segítése a célja, szabadidejében pedig a komatál ajándékozás által támogatja a kisgyermekes családokat. Nagyon örült a tálnak, mivel számára és a közösség számára is fontos a népművészet és az értékek életben tartása.
A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai gratulálnak a közösség összetartó erejéhez, valamint sok jó élményt, örömet kívánnak a komatál hagyományának őrzéséhez. A programra való pályázás továbbra is elérhető, az igazgatóság várja az újabb jelentkezéseket.