Komárom-Esztergom megyei Közösségépítő Kultúránk

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság

Idén is megvalósította a Nemzeti Művelődési Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a „Közösségépítő Kultúránk” rendezvénysorozatát.

A Program során ebben az évben 20 000 főt fogadott a Nemzeti Művelődési Intézet Kápolnásnyéken, illetve Lakiteleken.

Lakiteleken a Nemzeti Művelődési Intézet székháza és a Lakitelek Népfőiskola területén található Hungarikum Liget megtekintése mellett egy-egy színvonalas előadást is láthattak a Lakitelek-Tőserdőn felállított cirkuszsátorba érkező vendégek: a székház bejárása során megismerték a homlokzaton és a díszteremben található fríz jelentésgazdag ábrázolásait, hallhattak az épületet körül ölelő vakolathímek csodáiról, megtekintették a tetőkertben a magyarság harangját, és mindemellett az épületben végig járták a Napúton állomásait, megkeresték a hajdanán volt civil szervezeteket a kiállított díszes könyvekben, a komatálhoz kapcsolódó népművészeti tárgyak után pedig a közművelődésihez kapcsolódó kisfilmeket néztek meg. A Hungarikum Liget bejárása során többek között a területen található kápolnát, vallástörténeti panteont, szoborparkot, emlékpadokat, Biblia Házat, Sára Sándor Filmstúdiót, Gyarmati Dezső Tanuszodát, lovardát, borkatedrálist láthatták a résztvevők.

Kápolnásnyéken az előadás mellett megtekintették a Vörösmarty Emlékházat, a Csajághy Laura színpadot, a Kárpát-Medencei Művészeti Népfőiskola Eseményközpontját, a Magyarságkutató Intézet Trianon kiállítását, a Halász család kastélyát, a kastélyban a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből álló Korok, Színek Hangulatok kiállítást, valamint a Nyéki Sörfőzde látogatóterét.

A rendezvényen Komárom-Esztergom megyéből számos csoport, közösség vett részt a programsorozaton: 2021. június 9. és 2021. július 11. között a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága 13 napon (9 Lakiteleken, 4 Kápolnásnyéken), 22 busszal (14 Lakitelekre, 8 Kápolnásnyékre), 26 településről (17 település Lakitelekre, 9 település Kápolnásnyékre) utaztatott 46 csoportot (33 csoport Lakitelekre, 13 csoport Kápolnásnyékre), összességében 806 főt (504 főt Lakitelekre, 302 főt Kápolnásnyékre) a Közösségépítő Kultúránk keretében.

A kirándulások során a közösségek megerősödtek, a pandémia időszaka után a közös időtöltés még nagyobb örömet okozott a megyei csoportoknak. A visszajelzések alapján a csoportok a kirándulások során jól érezték magukat, rengeteg új információval gazdagodtak.

Edelmayer Zsolt
Fotók: Jáger Dávid Tamás, Edelmayer Zsolt

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.