Komárom-Esztergom megye értékei Lakiteleken
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság2020. október 3-án a magyar kulturális élet legjelesebb képviselőinek jelenlétében került átadásra Lakiteleken a Nemzeti Művelődési Intézet új székháza. Az ünnepségen beszédet mondott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője. A köszöntőkben elhangzott, hogy nagy mérföldkő a székház létrejötte, Lezsák Sándor szerint a „tartalom és forma egysége a jelenben és a jövendőben is a Népfőiskola és az Intézet együttműködésén alapszik”. Orbán Viktor köszöntőlevelében úgy fogalmazott, hogy Lakitelek – a szabad, független, demokratikus Magyarország bölcsője – mostantól az országhatárokon átívelő összmagyar kultúra otthona is lesz.
Az új székház épületét 19 megyei bemutató asztal vette körül az átadó ünnepségen, ízelítőt adva a megyékhez kapcsolódó helyi értékek gyűjteményéből. Komárom-Esztergom megye asztalára is egyedi, a megyét jellemző és méltóképpen bemutató darabok kerültek.
A bányász relikviák – többek között egy Drager márkájú önmentő készülék és egy Davy lámpa – Kovács Tibor, vájár gyűjteményéből, a megyeszékhely, Tatabánya történeti múltját és megőrzött értékeit elevenítették fel. A Tatabányai Múzeum állandó kiállításán keresztül a pelyvás alakor a megyeszékhely környezeti nevelési programjának része. Az alakorbúzából készült tésztákat a tarjáni Vörös Tészta Manufaktúra termékein keresztül ismerhették meg az érdeklődők, de a híres Gyermelyi tésztából is került az asztalra.
Molnárné Tamás Anetta, fazekasmester művei a naszályi Országos Fazekasmester Találkozót idézték meg. A Neszmélyi – Hilltop panoráma önmagában is természeti érték, hiszen Magyarország leghosszabb dunai panorámája páratlan szépséget nyújt a Melegeshegy tetejéről. A Neszmélyi bor, mint megyei érték a köztudatban szinte összeforr a Hilltop – Neszmély és Kamocsay Ákos nevével. Az Ászár-Neszmélyi borvidék folyamatos fejlődését mutatja azonban, hogy idén a Hilltop borászat Dűlőválogatása mellett már a Kősziklás Borászat, a Szőllősi Pincészet és a Rábai Katalin Borászat borai is helyet kaptak az értékek között. A térség képviseletében Soltész Babett Neszmély község képviselő testületének tagja kísérte el a megyei munkatársakat az eseményre.
Baj községben található az ország legnagyobb, bélyeges téglákat felvonultató ipartörténeti gyűjteménye, benne Komárom-Esztergom megye téglakészítésének az eddigi ismeretek szerinti legteljesebb anyaga, így Bajról címeres tégla érkezett az értéknapra. A Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület, melynek célja, hogy elősegítse a megye közigazgatási területén működő, tárgyalkotó népművészettel foglalkozó alkotók, alkotó közösségek, civil szervezetek, közművelődési intézmények művelődési céljainak megvalósulását „Komáromi ládát” küldött az értékasztalra. Komárom az 1700-as években a kelengyés láda készítésének és festésének egyik legjelentősebb központja volt, de ma már csak pár darab található belőle. A Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően éledhetett újra a láda készítés hagyománya.
Magyarországon az építészeti felhasználású mészkövek közül a köztudatban legelterjedtebbek és legismertebbek közé tartozik a süttői mészkő. Süttő történelmi öröksége a kőfaragás tudománya, ezért még ma is innen kerülnek ki a minőségi díszítőelemek, faragványok és lábazatok, így került értékeink közé a vöröskő váza és a hozzá illő tál is. Megyénk több településéről is kaptunk a helyi értékeket bemutató kiadványokat, melyek gazdag képi anyaggal színesítették Komárom-Esztergom megye asztalát, melyhez az oroszlányi Fénnyel Festők Fotóklubjának kötete és a Környe látnivalóíról készült vászonképek sok érdeklődőt vonzottak.
Az átadott székház Makoldi Sándor műve alapján elkészült homlokzatán szalagszerű díszítőelemek, frízek mutatják be a teremtésmítosz és magyar őstörténet legfontosabb pillanatait. Ehhez az idő-dimenzióhoz csatlakozott a 19 megyei értékasztal, mely a tér-dimenzióját megteremtve az átadó ünnepség idejére létrehozta a magyarság tér-idő kontinuumát.
Horváth Ágota
Fotók: Edelmayer Zsolt