Kodály Zoltán gyűjtötte népdalok Rózsabors Műhely módra

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A szombathelyi Rózsabors Műhely 2018. május 12-én a kőszegi Jurisics-várban mutatta be Kodály Zoltán bukovinai gyűjtéséből válogatott népdalfeldolgozását. A „135+1=A jövő zenéje” program próbái alatt kerültek kiválasztásra, majd feldolgozásra a bemutatandó dalok. Az egyórás világzenei produkciót Tóthárpád Ferenc verseivel színesítették meg az előadók.

A Rózsabors Műhely 2016 év elején alakult azzal a céllal, hogy a számukra kedves költők megzenésített verseivel mutassák meg magukat, érzéseiket, gondolataikat a világnak. Repertoárjukat az énekelt versek mellett saját szerzeményeik, illetve a Kárpát-medencében élő nemzetiségek népdalkincseinek modern feldolgozása színesíti.

A „135+ =A jövő zenéje” programot 2018. május 12-én 11.00 órai kezdettel interaktív műsorral zárták melyen az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodájának munkatársa is aktívan közreműködött. A Fordul az ég című koncerten az öttagú műhely mellett a Kőszegi Vonósok zenekara is bekapcsolódott az örömzenélésbe. Az egyórás koncerten felcsendült három ‒ Kodály Zoltán bukovinai gyűjtéséből szemezgetett ‒, modern zenei formába öntött népdal, valamint Tóthárpád Ferenc kőszegi költő legújabb, Dőzsöl az égen a Hold című kötetéből több énekelt vers is. Az előadáson a közönséget is igyekeztek interaktív módon bevonni, megszólítani.

A Rózsabors Műhely által összeállított programnak köszönhetően a nézők és a gyerekek is sokkal nyitottabbá válhattak Kodály örökségünk XXI. századi újraértelmezésére, feldolgozására.

Tóth Adél

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.