Kodály sokszínű világa a mai kor ifjúságának lelkében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság

Győr-Moson-Sopron megyében 9 lelkes ifjúsági közösség jelentkezett az NMI Művelődési Intézet által meghirdetett „135+1=A jövő zenéje” ifjúsági közösségfejlesztő programra.

A márciustól tartó közös tervezés, találkozások, lelkes munkafolyamatok következményeként Kodály Zoltán emlékére, életéhez és munkásságához kapcsolódóan folyamatosan születnek meg azok a különleges, innovatív produkciók, melyeket az utóbbi hetekben mutattak be az ifjúsági közösségek a településük lakosainak, illetve a rendezvényre látogatóknak.

A Nagylózsi Sport Klub fiataljai – „vendégművészekkel” kiegészülve – a pályázati felhívásra, kis népmesébe illő tréfás jelenetet adtak elő, mely az „Én elmentem a vásárba” című Kodály Zoltán által gyűjtött népdal köré épül. A szöveget a fiatalok saját maguk írták. Az egyik „vendégművész” hallás- és értelmi sérült fiú. Az előadásra Nagylózson a Kultúrteremben 2018. április 28-án, 18:00 órai kezdettel került sor. A műsor után a fiatalok megvendégelték a közönséget.

Harmadik éve, minden májusban megrendezésre kerülő „A zene szárnyán” címmel megrendezett zenei fesztiválon május 3-án mutatkozott be a Rábapatonai dalkör.

Előadásukban, a népdalcsokor mellett, megszólaltak könnyűzenei dalok zene témában, mint a „Zene nélkül mit érek én…”, „Neked írom, a dalt…”, „A zene az kell…”. A műsorukat színesítette a faluban működő Boleró tánccsoportba járó iskolások (6. osztályosok) árnyjátéka, melyet a fesztivál közös dalához saját maguk koreografáltak meg. A közös alkotói tevékenység közelebb hozta az énekkar és a tánccsoport tagjait, igazi kis csapattá formálódtak. Már gondolkoznak a következő közös produkción.

A Téti Ifjúsági Fúvószenekar közössége által csapatmunkájuk eredményeképpen létrehozott zenei előadást a május 11-i anyák napi műsoron mutatták be. Koncertjeiken állandóan szerepelnek Kodály művek, de most az összejöveteleik alkalmával még jobban megismerték a híres Kodály módszert, Kodály Zoltán szellemi tevékenységének egészét, a magyar népdalok jelentőségét, Háry János című daljáték keletkezésének hátterét, a teljes mű történetét. Vallják, hogy „Egy alkotást belülről felfedezni tartalmasabb, mintha csak meghallgatjuk.”

 „A népdal elhozta a falu levegőjét a városba.”

Kodály és az új generáció egy új közösség a pannonhalmi általános iskola diákjaiból. A pályázati felhívásra a csapat a különböző művészeti ágak – zene, tánc, képzőművészet, drámajáték – bevonásával egy olyan közös alkotást hozott létre, melynek alapját a Háry János daljáték adta meg. A produkcióra az egyediség és a sokféleség volt jellemző, ahol a grafikusok, a zenészek, a színjátszók együtt alkottak.  A gyerekek lelkesen készültek, nagyon jó csapatmunka alakult ki közöttük. Sok új gondolat, ötlet valósult meg a találkozások alkalmával. Közben pedig azt latolgatták, mi lesz a következő projektjük, hogy lesz a folytatás? A produkciójukat az iskolában május 11-én mutatták be a tanulótársaiknak, a tanároknak és a szülőknek hatalmas sikerrel.

2018. április 28-án a Beledi Újtelep Fiatalok az Újtelepi Szent György-napi rendezvényen mutatták be a több héten át folyó munkájuk eredményét. A generációkat összefogó, hagyományőrző délutánon a fiatalok Kodály gyűjtésű népdalok előadásával lepték meg a közönséget. Kodály Zoltán munkásságát az elmúlt másfél hónapban egy vetélkedősorozat keretében keltették életre, melynek eredményhirdetésére is ezen a délutánon került sor. Továbbá mindezt kiegészítette a rajzversenyre készült alkotások bemutatása és értékelése. A fiatalok által megvalósult közös alkotás, az együtt gondolkodás közös élményt adott mindenki számára.

A kapuvári fiatalok, a csoporttalálkozók alkalmával, a tagok fantáziájára bízva Kodály Zoltán műveinek illusztrálására fotókat készítettek, melyek zenei aláfestéssel, prezentáció formájában kerültek bemutatásra a Tavaszi Zsongás elnevezésű megyei fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézmények találkozóján.  A találkozások alkalmával Kodály életművében, munkásságában alaposan elmélyülve választották ki a fiatalok azokat a műveket, melyekhez a fotókat elkészítették, a zenei aláfestés révén egy művet többször is meghallgattak mire el tudták készíteni a produkciót.

A bemutatót a későbbiekben a csoport tagjainak oktatási intézményeiben énekóra, zenei szakkör keretében is bemutatják. Így, egy kis létszámú közösségi csoport tagjain keresztül, egy szélesebb körű, nagyobb közösséghez is eljut Kodály Zoltán szellemisége, munkássága.

Tóthné Boda Éva Mária

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.