Kodály Műhely a Vas megyei csoportvezetőkkel

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2018. június 19-én találkoztak a „135+1=A jövő zenéje – Ifjúsági közösségfejlesztő program Kodály Zoltán emlékére” elnevezésű programban részt vett Vas megyei csoportvezetők és felkészítő szakemberek a megyei szakmai tapasztalatcserén.

A Kodály Műhely azzal a céllal került megszervezésre, hogy a „135+1=A jövő zenéje” program 14 Vas megyei csapatának csoportvezetői és felkészítő szakemberei, tanárai megismerjék egymást és a műhelybeszélgetés keretében megosszák egymással eredményeiket, tapasztalataikat, felvetődött kérdéseiket. Vas megye 14 csoportjából 12, 15 fővel képviseltette magát a találkozón. Az érkezőket a próbákon és záróelőadásokon megörökített fényképek vetítésével fogadták az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodájának munkatársai. A műhely méltó helyszínéül a Megyeháza Címerterme szolgált.

Ünnepélyes köszöntőt mondott Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. Gratulált a programban nyújtott megyei szereplésért és kiemelte, hogy Vas megye az országos programokon az önkéntességben, a kulturális tevékenységekben és a közösségfejlesztésben előkelő helyen áll. Éles Krisztinával, a Vas Megyei Iroda vezetőjével emléklapokat adtak át, megköszönve ezzel a programban nyújtott sikeres részvételt. A Kodály Műhely a csoportokat képviselő személyek bemutatkozásával folytatódott. Képet kaptak a résztvevők többek között arról, hogy ki honnan értesült a programról, hogyan jött létre és formálódott a csapat, miképp zajlottak a közösségi együttlétek és legfőképp arról, hogy mit terveznek a közösségek a jövőben. A csoportoktól megerősítés érkezett, hogy a közös alkotást szeretnék továbbra is folytatni.

Az Alternatív Képszínház és a Napsugár Zenekar csoportok lelkes felkészítő szakemberei, tanárai a fogyatékkal élő fiatalokban zenepedagógiai módszerekkel ültették el a társadalmi hasznosság érzését. Fasching Zsuzsanna örömteli hírt osztott meg, fiataljaival az Országos Mozgássérült Találkozón első helyezést értek el közös örömzenélésükkel. A KOPÉ-Produkció csoportot kórusvezetőjük, Kubányi Anna Renáta nővér képviselte. Kőszeg szívében mélyen él Kodály Zoltán 1937-es látogatásának emléke. 2017-ben a 80. évfordulóra Kodály Ünneppel készültek Gráf Zsuzsanna Liszt-díjas karnagy, Kőszeg díszpolgára művészeti irányításával. Az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium ezen felbuzdulva álmodott egy nagyot és közösen megalkották a Háry, a nagy kópé című népdaljátékukat. Az idei Kodály Ünnepen a csapat ismét bemutatta a produkciót. A „135+1=A jövő zenéje” program megyei eredményeiről a Vas Megyei Iroda összefoglalójában tájékoztatta az egybegyűlteket, majd műhelybeszélgetés következett. 2018. június 12–13-án a „135+1 = A jövő zenéje” lakiteleki konferencia eseményeit, tapasztalatait osztották meg a hallgatósággal a Világvarázslók, a Rumi Rigók és a Capito Gitárklub csoportvezetői. Devecsery László (Világvarázslók) felelevenítette a két nap történéseit, ahol helyet kapott a film, a fotó, a bodypercussion módszer, a mozgásművészet és természetesen a zene. Az általa vezetett szakmai műhelyen a költő-tanár egyedi közösségfejlesztési eszközöket és gyakorlatokat osztott meg a résztvevőkkel. Várhelyi Zoltán a saját tapasztalataival folytatta az élménybeszámolót kiemelve azt, hogy a konferencia során számos új ismeretség is köttetett, akár a műhelyfoglalkozás, akár a spontán reggeli örömzenélés alkalmával. Mindenkit arra bíztatott, hogy a jövőben bátran csatlakozzon a hasonló rendezvényekhez, mert megéri.

Kancsó Zoltánné, a Csepregi Csicsergők csoportvezetője a záróelőadásuk utáni közösségi tevékenységüket, a szereplőkkel és nézőkkel közös pikniket mondta el a hallgatóságnak. „Csak jó zene van!” – állapították meg Várhelyi Zoltánnal és ez a könnyűzenére is kiterjeszthető. Kancsó Zoltánné minőségi könnyűzenét is tanít a fiataloknak. A csapatok összetartó voltáról Kenyeri és Kemenesmagasi citerás csoportjainak képviselői beszéltek. A Kenyeri Ifjak és a Vidrócki Csoport is arról számolt be, hogy bár a csoporttagok elszórtan élnek a környékbeli falvakban, a próbákra, a közös zenélésre mindig visszatérnek, mert „a közösség az, ami erőt ad”. Sebestyén Zoltán (Vidrócki Csoport) az intézmények jelentőségét hangsúlyozta, az utánpótlás nevelésében az iskoláknak nagy szerepe van. „És a családnak!” – tette teljessé a gondolatot Pörnecziné Lakatos Klementina (Kenyeri Ifjak). Az éneklés szükséges a gyerekek fejlődéséhez és kiteljesedéséhez. A „135+1=A jövő zenéje” programban összefoglalót készítettek arról, hogy mennyi újdonságot tudtak meg Kodály Zoltán életéről és munkásságáról. PPT-s előadásukat szeretnék más iskolákban is bemutatni.

A Kodály Műhely programon megfogalmazódott az igény arra, hogy új kapcsolatok, együttműködések szülessenek, hogy ily módon is biztosítva legyen „a jövő zenéje”.

Tóth Adél

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.