KFKP jelentés Fejér megyéből

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Igazgatóság

A Közművelődési Foglalkoztatási És Képzési Programban összesen 69 település és 90 fő érintett Fejér megyében.

Már több, mint egy hónap telt el azóta, hogy az igazgatóság munkatársai megtartották felkészítő- valamint első képzési alkalmaikat. Ennek során 43 fő kezdte meg munkáját az egyes településeken, mint közművelődési asszisztens valamint további 11 fő csatlakozott még a programba csak képzésre.

Az év elején történt változások következtében azonban újra lehetőség nyílt további települések bevonására. Csak foglalkoztatásra, továbbfoglalkoztatási kötelezettség nélkül további 29 településről érkezett jelentkező, így összesen már 69 település érintett valamilyen formában a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban. Utóbbi 29 jelölt munkafelvétele még folyamatban van. Azokon a településeken, ahol eddig nem volt szakember, ott a programba való csatlakozással teljesítették a 2021. január 1-től életbe lépő jogszabályi előírásokat, ami az 1997. évi CXL. törvényhez tartozó 20/2018-as EMMI rendelet III. fejezetében található.

A közművelődési asszisztensek hétről hétre központilag kapnak szakmát érintő feladatokat a Moodle rendszeren keresztül, melyek meglétét a Fejér Megyei Igazgatóság módszertani koordinátora, Jónás Ella ellenőriz. A feladatok leginkább a település, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai tevékenységének minél áthatóbb megismerésére fókuszálnak. A Szakmafejlesztési Igazgatóság révén kutatási feladatokat is kapnak az asszisztensek, amelyek az egész országot érintően kiemelt fontosságúak.

A járványhelyzet miatt a decemberben elindított 3 képzési csoport kontakttevékenysége átmenetileg felfüggesztésre került, helyette a résztvevőket érintő feladatok elvégzése is online formában valósul meg. Az országos kutatási feladatokba a képzésben résztvevők is bevonásra kerültek.

Ugyan a közművelődési asszisztensek és a képzésben résztvevők tevékenysége, ha korlátozottan is, de a vírushelyzet ellenére sem állt le, már mindenki felkészülten várja, hogy enyhüljenek a vészhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020-as Kormányrendeletben foglalt korlátozások.

Varga Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.