Kerekasztal körül a Vasi Hegyhát kulturális kincseinek gyarapítói

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Gersekaráton tartotta 2018-as tavaszi találkozóját a Vasi Hegyhát Közkincs Kerekasztal, amelynek évek óta aktív tagja az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája.

A házigazda Örökségünkért Egyesületet Hári Antalné, a civil szervezet elnöke mutatta be, aki részletesen ismertette mindazt a sokrétű tevékenységet, amelyet a gersekarátiak épített és szellemi örökségének továbbadásáért tesznek.

A műhely központi témája az 1997. évi CXL. törvény módosításának közös értelmezése volt. A vasi hegyháti településeken aktív közösségi élet zajlik. Az önkormányzatok maximálisan felkarolják az alulról érkező kezdeményeseket és támogatják a helyben tevékenykedő közművelődési szakemberek fejlődését, képzését. A Vasvár környéki 23 lassan elöregedő kistelepülés együttműködésben is példát mutat, hogy a tájegység erőforrásait összehangolva megtartó erejét növelje. A törvényben előírt változások abszolválását lehetőségként és nem kötelességként élik meg.

A program sarkalatos pontja volt, amikor a „135+1=A jövő zenéje” program felhívására újonnan alakult gersekaráti csoport fiataljai prezentációjukban összegezték mi mindent tanultak Kodályról, a népdalokról és a zene személyiségfejlesztő hatásáról a találkozások során. Bemutatták azt is, hogyan formálták főképp fotókból és gyermekrajzokból közérthető, figyelemfelkeltő kiállítássá a megszerzett tudást. A jelenlévő közösségfejlesztő szakemberek, közművelődés iránt érzékeny településvezetők kérdéseikkel, hozzászólásaikkal csatoltak vissza a fiataloknak építő jellegű kritikát, fejlődésüket segítő ötleteket.

A délutánt kötetlen beszélgetés zárta a templomkertben, ahol az aktuális tervekről, kérdésekről, összefogást igénylő elképzelésekről esett szó.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.