Kérdés, Párbeszéd, Vita – Szóbeli kommunikáció
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek az Alföldön” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosító számú projektjének keretein belül a Közösség és média szakkör második alkalmát tartotta, Békéscsabán, 2019. november 15-én. Ez alkalommal Vandlik-Varga Nelli a Csabagyöngye Kulturális Központ kommunikációs vezetője tartott előadást szóbeli kommunikáció témakörében.
Az előadás során az előadó először olyan lényeges témákat érintett, mint a kommunikáció fogalma, a kommunikáció típusai, és a kommunikáció csatornái. Később részletesen taglalta a verbális és non-verbális kommunikáció jellemzőit és aspektusait. Ezzel a témakörrel kapcsolatban több interaktív feladatba is bevonta a hallgatóságot. A hatékony kommunikáció feltételeinek bemutatása is megtörtént, mind a személyközi, mind pedig az intézményi kommunikáció szintjén.
Az alkalom második felében a kommunikációs technikák bemutatására helyeződött a hangsúly. A résztvevők megismerkedtek a kérdések típusaival és azzal, hogy hogyan kell kérdezni, annak érdekében, hogy megfelelő választ kapjunk. Továbbá a párbeszéddel, a meggyőzéssel és a vitával kapcsolatos legfontosabb információk is elhangzottak.
A műhelyfoglalkozás-sorozat következő alkalmával az írásos sajtóműfajokkal, ismerkedhetnek majd meg a résztvevők.
Csibor Márton