Képzőművészeti „Kóstoló” Tégláson

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Negyedik állomásához érkezett a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága szervezésében a Kóstoló című megyei vándorkiállítás Tégláson, ahol öt Hajdú-Bihar megyei amatőr képzőművészeti kör alkotói mutatkoztak be.

A Téglási Városi Könyvtár és Kulturális Központban, 2019. szeptember 27-én, 17.00 órakor a püspökladányi, nádudvari, kabai és természetesen a helyi, téglási alkotókör tagjainak részvételével nyílt meg a kiállítás. A megnyitó érdekessége volt, hogy a résztvevők megismerhették az intézmény felújításának eredményeit.

A vendégeket Hotzi Péter és Varga Miklós zenepedagógusok koncertje fogadta, amelyben olyan műveket szólaltattak meg, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a kiállításon látható képekhez.                                                                                   A résztvevőket Pánya Kitti, az intézmény munkatársa köszöntötte, majd Angyal László megyei igazgató nyitotta meg a kiállítást, bemutatva a megyéből érkezett alkotókat, és az alkotóköröket fenntartó intézmények vezetőit, megidézve a korábban rendszeresen nagy sikerrel Tégláson megrendezett megyei tematikus kiállításokat.

A megnyitó művészettörténeti párhuzamokkal és a művelődő közösségek otthonteremtő szerepével emelte ki a tárlat jelentőségét, interaktív módon lehetőséget teremtve a megnyitón résztvevőknek a megszólalásra, az impresszióik elmondására. A sok érdeklődőt vonzó megnyitó jó hangulatú beszélgetéssel folytatódott.

A vándorkiállítás legközelebb Polgáron nyílik meg október 18-án.

Angyal László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.