Képzőművészeti alkotó kör indult Kardoson

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

2020. február 15-én tartotta Baji Miklós Zoltán (BMZ) csoportvezető és Varga Ágnes közművelődési referens a Kardosi Alkotó Kört a település által működtetett Közösségi Szolgáltató Térben.

A közös alkotások lehetőséget biztosítanak arra, hogy a legkisebbektől egészen a nagyszülőkig minden generáció tagja együtt legyen és közösen éljék meg élményeiket, egymásra odafigyelve töltsenek el rendszeresen egy-egy délelőttöt miközben alkotásokat hoznak létre.

Nagy volt az érdeklődés a Kardoson élő családok részéről, 9 család, összesen 22 felnőtt és gyermek vett részt szombaton az első közös alkotáson. A második (február 29.) és a harmadik (március 7.) alkalommal is szép számban érkeztek a családok a közös festésre.

Az előkészület – állványok összeszerelése, asztalok leterítése, babafestés eszközeinek kipakolása – alatt először a gyermekek és a szülők az IKSZT másik termében játszottak, beszélgettek. A következő alkalommal viszont már részesei voltak az előkészületnek, közösen pakoltak, rendezték be a termet.

A gyermekek és szüleik közösen készítették a munkákat, a csoport nagyon termékeny volt, közel 40 alkotás született, ahol a babafestéstől kezdve, a rajzoláson át az állványon való festésig többféle technika közül válogathattak a résztvevők. A 1,5 éves kisgyermektől kezdve a felső tagozatos diákig minden korosztály képviseltette magát.

A gyerekek és a felnőttek is nagyon nyitottak voltak és nagyon örültek annak a lehetőségnek, hogy közösen, minőségi időt tölthetnek együtt. A résztvevő családok közül volt, aki egy gyermekkel érkezett, de többen voltak nagycsaládosok is.

A szakkör két heti rendszerességgel – az előzetes felmérések és a személyes beszélgetések alapján – szombat délelőttönként a kardosi IKSZT-ben zajlik majd egészen az iskolai tanév végéig, amikor is egy kiállítással zárul.

Varga Ágnes

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.