Képzőművészeti alkotás kockákból

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Irodája által mentorált tekerd! csoport igazán egyedi módon valósította meg a „135+1=A jövő zenéje” projektet.

A Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tekerd! csoportja különleges és igen ritka módját választotta annak, hogy megemlékezzen Kodály Zoltánról és munkásságáról.

A tekerd! csapat 2014-ben alakult, tagjai 16-22 év közötti diákok, akik halmozottan hátrányos helyzetű, roma, beilleszkedési, tanulási vagy magatartási problémákkal küzdő tanulók.  Munkáikkal a srácok a világot és a számukra fontos műalkotásokat szeretnék bemutatni a saját szemszögükből. A feldolgozott témák az Op-Art művészeti irányzattól a sportautókon át a képregényekig terjednek.

Az idei tanév második félévében már a jövő évi projekten gondolkodtak és egyik lehetséges témaként merült fel egy portrésorozat elkészítése. Amikor a „135+1=A jövő zenéje” pályázatról tudomást szereztek, a csoport egyöntetűen a megvalósítás mellett döntött, melyhez egy olyan 2D-s építési technikát választottak, amit eddig mindösszesen csak egy képen alkalmaztak. Ennek volt köszönhető, hogy a Kodály-portré építése a szokásosnál jobban motiválta a csapatot, hiszen az elgondolt építési technika és maga a téma is eltért a megszokottól.

Kodály Zoltán életének áttekintése után, közösen kiválasztották a portrét, melynek alapján digitális szerkesztési technikával elkészítették a megvalósítási tervet. Április elején megkezdték az építést, melyet 10 nap alatt be is fejeztek. Az alkotás elkészítését követően, május 10-én mutatták be az iskolában, majd május 12-én a képet átszállították a nyíregyházi Jósa András Múzeumba. Az alkotás egyben részét képezi a múzeum 150. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozatnak is, ahol külön teremben tekinthetik meg a látogatók.

Hudák Zsolt a csoport vezetője, egyben mentora elmondta, hogy: „A csapat tagjai főleg hátrányos helyzetű, roma, beilleszkedési, tanulási vagy magatartási problémákkal küzdő tanulók. A középiskola befejezését vagy folytatását nem tartják nagyon fontosnak, tanulmányi eredményeik nem a legjobbak. Ebből következően ismereteik hiányosak, érdeklődési körük limitált. A tanulók — egy fő kivételével, aki klarinétozik — főleg populáris zenét hallgatnak. A projekt során viszont sikerült felkelteni az érdeklődésüket a népdalok és a komolyzene iránt is. A szerzett élményeken felbuzdulva csapatunk már el is kezdte Bartók Béla portréjának tervezését, melyet a Kodály-portréval együtt a debreceni Kölcsey Központban fogunk kiállítani a Bartók Béla XXVIII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztiválon. Ezt követően a 2018. augusztus 15-29. között a szlovákiai Nyitra városában a Galéria MLYNY Nitra-ban lesz kiállításunk. 2018 szeptemberétől a KLIKK LEGO hobbi- és kiállító-közösség rendezvényein mutatjuk be a Kodály portrét.”

Kodály Zoltán gondolataival kívánunk a csapatnak további sikereket: „Csonka ember az, és üres az élete – bármily gazdag külsőleg –, ha nincs érzéke a művészetekhez”

Nagy Edina

     

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.