Képzésekkel a teljes vasi szakember-ellátottságért

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Elindultak Vas megyében is a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program kurzusai. A program során közel 120 közművelődési munkatárs foglalkoztatása alatti képzéséről gondoskodik egy év leforgása alatt a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága. Három érettségire épülő, középfokú, és egy diplomára épülő, felsőfokú OKJ-s szakképesítést nyújtó csoport indult Vas megyében képzések vonatkozásában a szokott módon, maximális létszámmal.

A nagyszabású foglalkoztatási és képzési programmal a Nemzeti Művelődési Intézet a kulturális alapellátás biztosításában közművelődési szakemberek „pályára állításával” kívánja segíteni a települések önkormányzatait. A törvényes működés elősegítése mellett erősödik általa a megyében a szakmai hálózat. A program legfőbb haszonélvezői pedig a kistelepülések lakosai, akik abban a biztos tudatban látogathatják ezentúl a közösségi színtereket, hogy van ott egy szakember, aki meghallgatja őket, segít a lakosok igényei alapján a település identitásában mélyen gyökerező helyi értékeket reflektorfénybe állítani, és ezek mentén közösségépítő és a lokális társadalmi jólétet fellendítő fejlesztő folyamatokat generálni.

 Az első tájékoztató jellegű képzési alkalmak minden csoport számára december első két hetében valósultak meg Szombathelyen, de hosszútávon két középfokú képzés kontakt óráinak Nádasd és Vép fog otthont adni a helyi közösségi színtérben. Ezzel kapcsolatban köszönet illeti a Vas megyei igazgatóság több más partnerét is, akik versengve igyekeztek térítésmentesen helyszínt biztosítani a képzésnek. Az első találkozás során a résztvevők megismerkedhettek a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának munkatársaival. Előadást tartott Éles Krisztina megyei igazgató, dr. Palotainé Rozmán Csilla és Földesi János képzési koordinátorok, a kapcsolódó kutatásokról pedig Kuglics Gábor és dr. Morvay Szabolcs, az intézet Szakmafejlesztési Igazgatósága Kutatási Központjának szakemberei adtak felvilágosítást.

Bár a képzés tartalmaz bizonyos mennyiségű online tananyagot, a képzési alkalmak kontakt formában valósulnak meg, amint azt a járványügyi intézkedések lehetővé teszik. Fontos, hogy a jövő közművelődési szakemberei találkozzanak egymással, és már most kialakuljanak azok a személyes kapcsolaton alapuló együttműködések, amelyek az egymástól való tanulás távlati lehetőségét biztosítják. A képzésen kapott korszerű és piacképes tudással kiegészülve a jó gyakorlatok megismerésének és adaptálásának lehetősége záloga a mindennapi munkában való egyéni boldogulásnak. Mivel a résztvevők közt vannak pályakezdők és évek óta a szakmában tevékenykedők egyaránt, a Vas Megyei Igazgatóság igyekszik ennek a hosszútávon gyümölcsöző tanulási folyamatnak minden egyes képzésében minél inkább teret adni.

A pandémiás időszak kihívásaival terhelt közművelődésbe csöppennek most bele a kulturális élet kulisszái mögé újonnan betekintést nyerő résztvevők, ám ez jó lehetőség a szakmai válaszreakció termékeként létrejövő új, innovatív módszerek megismerésére és elsajátítására is.

Földesi János

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.