Képzés bábcsoportok vezetői részére Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága “Báb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – NYÍRI Kincses Kredenc” projekt elemeként bábcsoportok vezetői részére térítésmentes képzést hirdet meg 2019 márciusától.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatával megvalósuló, „A hazai kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása”-ként a magyar bábjáték jövőjéért program keretében tervezett képzésen történő részvételre elsősorban meglévő, illetve bábcsoportok alakításának gondolatával foglalkozó személyeknek van lehetősége, valamint azon óvónőknek és tanítónőknek, tanítóknak, akik a bábjátékot pedagógusi munkájukban – a tanításban a szakköri foglalkozásokon – kívánják újonnan szerzett tudásukat hasznosítani.

A képzés célja egyrészről a bábjátékos hagyományok újraélesztése, másrészről a résztvevő csoportvezetők részére tapasztalatok megosztása, jó gyakorlatok, módszerek bemutatása annak érdekében, hogy településükön az érdeklődő tehetséges gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket segíteni tudják a bábművészeten keresztül. Másrészről cél az új, korszerű, innovatív bábművészeti technikák, tendenciák és módszerek elsajátítása.

A 36 órás képzés az első megbeszélést követően, várhatóan márciusban indul, amelyre még folyamatosan lehet jelentkezni.

A képzés tematikája, többek között:

  • bábművészet, a bábjáték
  • a dráma fogalma a bábjáték aspektusából elemezve
  • a kiválasztott nyersanyag részletekbe menő, közös feldolgozása, előadásra való előkészítése (gyakorlatba ágyazott ismeretátadás – élő bábdramaturgia)
  • tervezés, műhely- és kézimunkák, próbabáb szintig (szabad, egyéni munka tanári támogatással)
  • színi eszközrendszer alkalmazása – játék (etűdözés, részletek, jelenetek).

Projektmegbeszélés Nyíregyházán, 2019. február 15-én.

A programmal és a képzéssel kapcsolatban bővebb információ kérhető Nádasiné Barta Ibolya módszertani referenstől (20/283-1389).

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.