Kemenesaljára gördült a gasztrobusz

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Festők ecsetét vezető földredők, kották ezreit megtöltő állathangok, írók tollára való igaz, szorgalmas emberi sorsok, alkotások, tehetségek, összefogásból születő teljesítmények szolgáltak alapul a Kossuth Rádió „Országjáró” című szombati műsorához, amely 2020. július 25-én a Kemenesaljáról jelentkezett. A Nemzeti Művelődési Intézet gasztrobuszában a Ság-hegy lábához „dörgölőzködő” kicsiny falvak hagyományos ízei készültek Egyházashetyén.

A Berzsenyi Dániel szülőháza előtti tér méhkasként bolydult meg már délelőtt is. Az eső sem tántoríthatta el a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör képviselőit abban, hogy egy vidám vasi csokorral hirdesse, hogy „itt ma minden rólunk szól”.

A gasztrobuszban mindeközben Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának vezetője és Bognár Alexandra módszertani referens hozzálátott a Kemenesalja szívét formáló burgonyás pogácsa előkészítéséhez. Mellettük pedig Kozlowszky Józsefné és Kedves Rudolfné a hetyei gánica elkészítésének rejtelmeibe vezették be az érdeklődőket.

Ezt követően a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Majthényi László vette birtokba a konyhát, aki előtt – mint mindenki előtt – Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke tárta fel a gasztrobuszban rejlő lehetőségeket. A megyei elnök az előző nap reggelén a szomszédos Farkaserdőn lőtt szarvasünő májából készített kétféle finomságot.

A délután is ínyencségekkel telt meg, hiszen az ostffyasszonyfai „vöröskeresztes” asszonyok – Jákói Istvánné, Bagics Jánosné, Szente Józsefné és Lábas Jánosné – ököruszálylevest és gombapörköltet főztek nokedlivel. A Káldi Napraforgó Egyesülete – Bodorné Farkas Edina, Molnár Andrea, Simonné Fukszberger Szilvia, Simon Gergő, Lantosné Sidó Bernadett –, valamint a Káldi Értéktár Bizottság elnöke, Horváthné Janzsó Lívia friss, ropogós zöldségekből főztek lecsót, s hozzá finom tócsnit készítettek. Persze az édesség sem maradhatott el: az olvasztott cukorral töltött hatlapos Ostffyasszonyfáról és a káldi közösségi disznóölésből megmaradt hájjal gyúrt kráfli rendkívül nagy sikert aratott.

        

Ahogy csillapodott az eső, és a nap mosolyt fakasztó sugarai előbukkantak, lassan előkerültek a játékok is a gyermekek nagy örömére, szüleik pedig kitölthették az igazgatóság által összeállított kvízt. S persze egészen estig vége sem szakadt a beszélgetéseknek Egyházashetye, Ostffyasszonyfa és Celldömölk értékeiről, a helyiek vágyairól, terveiről.

Mindenki megtapasztalhatta azt a leírhatatlan élményt, amikor csak úgy kisétál a házából, vagy átkerekezik a szomszédból egy Kossuth-, József Attila-, Balázs Béla-, vagy Príma-díjas művész, tudós, aki közvetlenül, kedvesen mesél arról mi a varázsa a környék csodálatos kis településeinek.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.