Júliusi körkép Heves megyéből

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság

A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programon keretén belül 2021. július első napjaiban a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője látogatta végig a Heves megyei képzési csoportokat.
Závogyán Magdolna 2021. július 1-én Hevesen, a Heves Városi Művelődési, Közgyűjteményi Intézmény, Helytörténeti és Sakktörténeti Gyűjtemény, Kő Pál Szobrászművész Állandó Kiállítás – Művelődési Központ Tagintézményében kezdte meg Heves megyei látogatását. A középfokú képzésben résztvevők számára a közművelődés történelméről tartott előadást, majd a kultúra és közművelődés mai, a közigazgatásban való elhelyezkedését ismertette. Ebéd után ügyvezető asszony az egri középfokú csoportban folytatta munkáját, a Heves Megyei Igazgatóságon. Előadásában itt is a közművelődés történelme volt a fő központi téma. 2021. július 2-án délelőtt az egri felsőfokú csoport tagjai hallgatták meg ügyvezető asszonyt, az Egri Kulturális és Művészeti Központban, ahol többek között széles körű tájékoztatást kaptak a pályázati lehetőségekről is. Závogyán Magdolna előadásaival és mentalitásával a képzésben résztvevőket még inkább megerősítette abban, hogy „jó helyen vannak” és fontos, hogy továbbra is elkötelezetten folytassák munkájukat.


Az ügyvezetői látogatást rendhagyó műhelymunkák követték. A hevesi közművelődési asszisztensek a protokoll tananyaghoz kapcsolódó gyakorlatok után a Hevesi Helytörténeti Múzeumba látogattak el, ahol három terem is helyet ad a város szülöttjének, Kő Pál szobrászművész és tanítványai alkotásainak. A következő terem berendezése a környéki ásatásokból feltárt leletekből áll, és ezek alapján a környék állat és növényvilága is megismerhető. Az ötödik teremben egy helytörténeti interaktív kiállítás kapott helyet, ahol kipróbálható egy több, mint 100 éves szövőszék, és egy-egy interaktív foglalkozás alatt végigtapogathatjuk a helyben begyűjtött korsókat, köpülőket, teknőket. Az utolsó 2 teremben láthatóak az 1956-os Forradalom Emlékei is, hiszen a Múzeum a régi Heves Városi Tanácsház épületében kapott helyet.
A közművelődési asszisztensek rengeteg élménnyel tértek haza, és már a nyári időszakra tervezett táborok programjába bele is építették a Helytörténeti Múzeum látogatását.


Az egri közép és felsőfokú csoportok közművelődési asszisztensei a soron következő műhelynapon az Egri Kulturális és Művészeti Központ épületében és telephelyein tettek intézménylátogatást Kiss Renáta igazgató vezetésével, és a kirándulás során megtekintették a Bartakovics Béla Közösségi Házban Szász Endre Munkácsy Mihály-díjas magyar festő, grafikus, látványtervező, porcelánfestő kiállítását.


A különös hónap ezzel még nem ért véget, mert 2021. július 19-20-án ugyancsak rendhagyó képzési napokra került sor. A két középfokú képzési csoport oktatója Pető Lilla, a Nemzeti Művelődési Intézet Hálózati Központ vezetője volt. A képzésben résztvevők számára a központvezető asszony az alapító okiratról, SZMSZ-ről és a helyi rendeletek megalkotásáról tartott előadást. A továbbiakban a heti rendszerességgel megjelenő „jógyakorlatOn” munkaértekezlet videóiról, és azok megalkotásáról beszélgettek.

A Heves Megyei Igazgatóság továbbra is várja a megye településeiről a jógyakorlat videókat, hogy azokat országosan is megismerje a nagyközönség (https://www.jogyakorlaton.hu/). A honlapon történő regisztráció mellett igazgatóságunk az alábbi email címre is várja a kreatív, ötletes elképzeléseket vagy már a megvalósított jó gyakorlatokat: markus.marianna@archive2021.nmi.hu.

Kun Zsófia

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.