Jövőtervezés a vasi Hungarikum műhelyben

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítószámú, „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” című projekt keretében megvalósuló Hungarikum műhely utolsó alkalmához érkezett 2021. március 16-án. Az online életre hívott utolsó találkozás a pozitív jövő előrevetítéséről szólt, hiszen a műhelytagok és a külön ehhez a beszélgetéshez csatlakozott érdeklődők az értéktári közösségek együttműködését és a Hungarikum műhely fenntartását tervezgették.

A 2019-ben indult, a 2020-as évet végigkísérő, látóutakkal, kiállításokkal tarkított sok-sok tudásátadás 2021-ben számvetéssel és a célok megfogalmazásával zárult. A résztvevők Éles Krisztina foglalkozásvezető kérdéseire felsorolták, mivel gazdagodtak az elmúlt másfél év alatt a helyi értékek gyűjtése, a közösségek megerősödése, sőt a kulturális alapú gazdaságfejlesztés vonatkozásában.

A tapasztalatok cseréje a műhelytagok települési és megyei szinten történő szerepvállalásának bemutatásával kezdődött az értékek élővé tétele érdekében, amely a műhelyhez csatlakozott Közösségszervező szakos hallgatók és közművelődési szakemberek elé rengeteg új információt tárt. A magyarszombatfai fazekasság Unesco Szellemi Örökség listájára való felkerülésének kihívásaitól a Vasi Hegyháton zajlott Értékfeltáró Kollégium eredményein át a döröskei Mérleggyűjtemény létrehozásáig sorra számoltak be sikerekről és lélekemelő feladatokról a jelenlévők.

Ezt követően a 2021-es Hungarikum pályázat kapcsán született ötletek bemutatása következett. Egy ifjú értékőr, Simon Gergő Káld község kincseinek kutatója és gyarapítója pedig mesélt a tudatos falufejlesztő kezdeményezésekről, amelyek fókuszában az értékek feltérképezése, a fiatal és szépkorú, tettrekész lakosság bevonása és a tervszerű építkezés áll.

Az online műhelyhez csatlakozott régi és új tagok közül mindenki hozzátette véleményét, tapasztalatát, kérdéseit és válaszait a diskurzushoz. Elhatározták a résztvevők, hogy a záróalkalom nem a végső lezárás, hanem sokkal inkább új alapja lesz együttműködésüknek. Az őrségi tájegység értéktári közösségeit minél szélesebb körben integrálják a megyei vérkeringésbe; az ott született megoldások pedig más térségek közösségei számára is mintául szolgálnak majd. A Hungarikum műhely tagjai megállapodtak abban, hogy ezután is találkoznak legalább havonta egyszer, hogy adaptálható jó gyakorlatokról folytassanak eszmecserét, terveket, ötleteket, trükköket osszanak meg egymással, vagy épp együttgondolkodásra hívják az értéktári bizottsági tagokat, közösségeiket.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.