Jogszabályi környezet, ifjúsági munka, település feltárás – Szakmai Műhely Hajdúdorogon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Hajdú-bihari közművelődési szakemberek igényei és kérdései, valamint jelenleg is zajló település feltárási és közösségépítési folyamatok alapján állította össze megyei Szakmai Műhelyének programját a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatósága. A műhelymunka Hajdúdorogon, a Görög Demeter Művelődési Házban valósult meg 2020. október 14-én.

A Nézőpontok, közelítések című műhely foglalkozás a vírushelyzet miatt csökkentett létszámmal jött létre, ám a tervezett témák fontosságát mutatja, hogy a járvány ellenére, viszonylag sokan – 18 fő – jelentek meg az érintett szakemberek közül, természetesen a megfelelő egészségügyi elővigyázatosság és a szabályok betartása mellett.

A megjelenteket Horváth Zoltán, Hajdúdorog polgármestere köszöntötte, fiatal káplánként, a helyi Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti jegyzékében szereplő Krisztus katonák vezetőjeként örömmel üdvözölve Hajdúnánás ifjúsági polgármesterét. A szakmai programot Angyal László, megyei igazgató vezette fel, a házigazdák nevében pedig Simon Istvánné, a Görög Demeter Művelődési Ház igazgatója mondta el gondolatait.

A szakmai tanácskozás első felében a közalkalmazotti jogviszony átalakításáról tartott konzultációt Kary József közművelődési szakértő, a kollégák élénk közreműködésével, hiszen a résztvevők között több intézményvezető is volt, akik gyakorlati kérdéseket tettek fel az előadónak. Ezt követően Lakatos Ádám, a Hajdúnánási Ifjúsági önkormányzat polgármestere számolt be eddigi munkájáról és az általa vezetett fiatal testület eredményeiről, terveiről.

A műhelymunkát Biharnagybajom és Hajdúdorog intézményvezetőinek, Nemes-Lajsz Juliannának és Simon Istvánnénak, a megyei igazgatósággal közösen végzett település feltárási, közösségépítési folyamatok elemzése zárta. A problématerületek vizsgálatának módszereit – Hajdúdorogon például ezt a Debreceni Egyetem szociológus hallgatóinak bevonásával végezték – és jó gyakorlatait ismerhették meg a jelenlévők.

A következő szakmai műhely, a vírus elmúltával remélhetőleg megyei szakmai nap, a tervek szerint, jövő év márciusában, Biharnagybajomban lesz, ahol egy immár lezárult kutatási, feltárási folyamat eredményeiről számolhatnak be a szakemberek az érdeklődőknek

R. Simor Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.