Jó hangulatú Bábműhely valósult meg Békés megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága a Békéscsabai Napsugár Bábszínházzal és a Körös-vidék Drámapedagógiájáért Alapítvány együttműködésben bábműhelyt szervezett 2019. február 22-én, a békéscsabai Ibsen Házban.

Az immáron számos alkalommal a Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház által közösen megrendezett bábműhely – interaktív részeivel együtt – a szakmai közösség összefogásának, a velük való együttműködési lehetőségek ismertetésének jegyében valósult meg a már megszokott helyszínén, a békéscsabai Ibsen Házban. A program 14.00 órakor a „Gondolatok az Amatőr Bábjátékos Találkozóról” című előadással vette kezdetét. Az előadást Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója tartotta meg, aki bemutatta a találkozó közösséget teremtő, a gyakorlatok által alkotói folyamatokba hívó hatását. Az eredmények mellett ismertetésre kerültek azok az átalakulások is, amelyek a lelkes résztvevőkben a bábjátszás során végbementek.
A nyitóelőadást követően a II. Bűvös Bábos országos program Békés megyei tapasztalatainak, jó gyakorlatának összegzésére került sor. Az amatőr bábjátékos csoportalakítás félénk ismerkedéssel induló, majd lendületes bábjátékossá formálódó gyermekek, ma is bábjátszással foglalkozó közösségét hozta létre. Az összefoglalóként szolgáló, „Szeghalmi Bűvös Bábos, mint jó gyakorlat, a Szivárvány Bábcsoport – Kezdetek” elnevezésű előadást a tehetséggel megáldott Vásárhelyi Nóra és Urbán-Gál Zsanett Eszter pedagógusok tartották meg, akik az országos programban megalakult bábjátékos gyermekközösség csoportvezetői voltak.
A műhelyfoglalkozás utolsó szekciójában a mintegy 20 fős érdeklődő közönségből egyszerre a kreativitását, fantáziáját életre hívó közösség lett. A „Viszonyrendszerek a bábelőadásban – improvizációs gyakorlatok az ember és báb kapcsolatának kialakítására” című interaktív előadás során Csortán Zsóka, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház művészeti vezetője, rendezője különleges gyakorlatokat kínálva segítette megteremteni az ember és báb közötti kapcsolatot.
A bábművészet iránt nyitott érdeklődők számára a következő hasonló lehetőség a Békés Megyei Bábműhely II. lesz, amely 2019 májusában valósul meg. A bábműhelyen a szerzői művek jogszerű felhasználásával, a tervezési folyamatok és a bábos technikák alkalmazásával történő  csapatépítés lehetőségeivel ismerkedhetnek majd az érdeklődők.

Medvegy-Andelic Marija



A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.