Jó gyakorlatok Vérteskethelyről

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága felkérte a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban részt vevő közművelődési asszisztenseit, hogy számoljanak be a munkájuk során szerzett tapasztalataikról, jó gyakorlataikról.

A 630-640 lélekszámú Vérteskethelyen közel 200 háztartás és egy óvoda számlálható. Az ott élő családok főleg mezőgazdasággal foglalkoznak. Az iskolás gyerekek a szomszéd településre, Bakonysárkányra járnak át tanulni. Vérteskethely Művelődési Háza otthont nyújt a könyvtár- és foglalkoztató teremnek, valamint nagyterme 130 fő befogadására képes. Az időseknek lehetőségük van a nyugdíjas klubot, a felnőtteknek jóga oktatást, az óvodás és iskolás gyerekeknek pedig néptánc- és balett órákat látogatni.

Csejtei Johanna három éve él Vérteskethelyen. 2020 decemberében csatlakozott a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programba, ekkor kezdett közművelődési asszisztensként munkálkodni a közösségi színtérben. Decemberben létrehozott egy Facebook csoportot a helyiek számára, melynek már 120 fő tagja van. Sokukhoz ezen a platformon keresztül juttatja el a híreket, felhívásokat. A plakátok, szórólapok rendszeres nyomtatásához szükséges eszközei nem adottak, így azok beszerzése tervei közt szerepel. Eddig más települések szakemberei segítették ki őt a nyomtatással.

Az igények felmérésére egy Ötletládát helyezett ki a faluban, melybe a lakosok maguk dobhatják be a papírra írt javaslataikat. A tarjáni minta alapján saját településére formálta a Pecsétgyűjtőt, heti 3 pecsétponttal, valamint önmaga által készített pecsétgyűjtő füzettel. Ezeket az óvodából, a művelődési házból és a parkból voltak elvihetők. A játékban részt vevő gyerekek jutalmul a helyi fazekas kerámiafiguráit, a felnőttek pedig Johanna saját készítésű szappanjait kapták.

A farsangi időszakban maszkokat, álarcokat vittek haza a gyerekek, otthon kidíszítették, majd fénykép formájában vagy a Facebook csoportban megosztva visszaküldték az alkotásokat. Húsvét alkalmával a falu közösen díszített tojásfát, valamint a művelődési ház ablakát. Utóbbiba a lakosok által színezett tojás formájú színezőket az egyikük önkéntesen laminálta, Johanna pedig az ablakokba akasztgatta.

A Költészet napjára kincskeresőt hirdetett. Egy kisfiával közösen írt versben árulta el, hogy a játékban részt vevők hol találhatják a különböző helyszíneken elrejtett verseket, melyek megtalálásáért apró meglepetésben részesültek. A Föld napjának alkalmából virágmagokat juttat el azokhoz, akik szeretnének a virágzásról fotót készíteni. Azok a képek a természetvédelemhez kapcsolódó kiállítás részét képezik majd.

A kis létszámú település előnye, hogy Johanna könnyen eléri a lakosokat és egyre többükkel ismerkedik meg személyesen. A jövőben szeretne kézműves szakkört indítani a helyi és környékbeli kézműves szakemberek bevonásával. Jelenleg a nemezelő, a horgoló, a szappanfőző és a fazekas szakkörben lát lehetőségeket. A járványügyi helyzet javulását várva Pünkösdi vásárt tervez a helyi termelők és a néptáncosok bevonásával.

Somogyi Zsuzsanna

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.