Jó gyakorlatok Ácsról
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága felkérte a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban részt vevő közművelődési asszisztenseit, hogy számoljanak be a munkájuk során szerzett tapasztalataikról, jó gyakorlataikról.
Ács közel 7500 főt számlál. A települést 2007-ben várossá nyilvánították, mely autóval, valamint vonattal Tatabánya felől Komáromon át és Győr irányából is jól megközelíthető. Az ácsi Bartók Bála Művelődési Ház és Könyvtár mellett a településen bölcsőde és általános iskola fogadja a gyerekeket. A járványhelyzet okozta leállás óta már hat közösség aktív tagjai tértek vissza a rendszeres foglakozásokra a bölcsődés korosztálytól egészen a senior csoportokig.
Pók Adrienn, Ács közművelődési asszisztense húszas éveinek elejét tapossa. 2021 áprilisában, a művelődési ház vezetőjének felkérését elfogadva csatlakozott a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programhoz. Adrienn 2019-ben iskolai szakmai gyakorlatot teljesített a könyvtárban, innen ered jó kapcsolata a művelődési ház vezetőjével és munkatársaival.
Áprilisban kicsik és nagyok egyaránt részt vehettek a Versösvény elnevezésű játékban, mely során a parkban, utcákon kihelyezett hiányos verseket egészíthették ki. Az ácsi gyereknap alkalmával a közművelődési szakemberek a város játszótereire települtek ki animátorként mobil játékszerekkel, csapatos játékokkal, így a rendezvény mindenki számára elérhető volt. Idén is megrendezésre került az Aratónap, mely alkalmával Ács és Nyergesújfalu kölcsönösen vendégelték meg egymást. A közelmúltban megrendezésre került a Városnap is. A háromnapos rendezvényen koncertek, gyerekprogramok, vásárosok és búcsú fogadta az oda látogatókat.
Ács város újonnan híressé vált eleme az ARTjáró – egy a település két részét összekötő vasúti aluljáró – , melynek falait jelenleg Jankó Ádám grafikus fekete-fehér alkotásai díszítik. A kiállítás QR-kód leolvasásával meg is hallgatható. Ősszel a cukorgyár 150. évfordulója alkalmából, annak megfelelő plakátok színesítik majd az ARTjárót. A legközelebbi ácsi rendezvény a Fogathajtó verseny, valamint a kézműves gyerektábor lesz, melynek plakátját, hirdetését Adrienn szerkeszti.
Somogyi Zsuzsanna
Fotók: Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Ács