Jó gyakorlatok a bői közösségi tervezés folyamatában

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának közösségi tervezésen alapuló projektjében a második műhelyfoglalkozásra került sor. Bő községben a nagyszámú résztvevő ezúttal az igazgatóság jó gyakorlataival ismerkedett.

A műhely kezdetén a jelenlévők elmondták, hogy milyen érzésekkel távoztak az első alkalomról, és mit várnak a második foglalkozástól. Új résztvevők is akadtak – például a helyi értéktár bizottság elnöke -, akik elmondták, hogy a többiek hívó szava mellett a kíváncsiság és a település helyzetének előbbre mozdítása iránti vágy hozta el őket a műhelyfoglalkozásra.

Éles Krisztina megyei igazgató és Kuglics Gábor módszertani referens ezután olyan, helyi értékekre, hagyományokra épülő mintaprogramokat mutatott be, amelyek az elmúlt években Vas megyében valósítottak meg az igazgatóság munkatársai. Szó esett például a Nagyi tulipános ládája – elődeink hozománya, az Ükjeink asztala, az Újra öltünk, örökítünk, a Pajtaszínház vagy a Művészek lelke(s) falvai című mintaprogramokról. Mind olyan, ami erőforrásként tekintett a hagyományokra, helyi értékekre, és azokra építve végzett közösségfejlesztést vagy kulturális alapú gazdaságfejlesztést.

A mintaprogramok bemutatása után ezúttal is kötetlen beszélgetésre került sor. A látottak alapján a résztvevőkben tudatosodott, hogy a hagyományaikat ők is fel tudják éleszteni, mint amilyen például az egykori színjátszókörük. Megállapodtak abban, hogy a következő alkalommal az értékgyűjtést, a helyi értéktárakat veszik górcső alá.

Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.