Jó gyakorlat – látóúton a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaságnál

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság

2019. január 30-án a Nemzeti Művelődési Intézet Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00150 számú projekt keretében megvalósuló Népfőiskolai Műhely résztvevői látóúton vettek részt Tatán, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaságnál.

A tapasztalati tanulási program során a Győr-Moson-Sopron megyei népfőiskolák munkatársai és közművelődési szakemberek hasznos ismereteket szereztek a népfőiskolai társaság széleskörű kezdeményezéséiről, közművelődési tevékenységéről.

„Jobb polgárt, jobb hazafit, s jobb embert nevelni, ez a népfőiskola célja.”

Móricz Zsigmond

A Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban (a volt Piarista rendházban) működő népfőiskolai társaság hét munkatársa várta a látóút tízfős küldöttségét. Borsó Miklós, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság elnöke ismertette az 1995-ben újraindult népfőiskola célját és tevékenységét. Elmondta, hogy a társaság az egykori Tatai Népfőiskola és névadó, Magyary Zoltán szellemi örökségére építve biztosítja az egyének számára a világban való eligazodáshoz szükséges élethosszig tartó tanulás közösségi lehetőségét a tudás hozzáférhetővé tételével.

A népfőiskolai társaság közösség- és gondolatformáló műhelyként működik, amely a cselekvő egyén fejlődését szolgálja az élethosszig tartó tanulás támogatásával a fenntartható fejlődés érdekében. A népfőiskola az utóbbi évek bővülésének köszönhetően a társaság által foglalkoztatottak száma 32 főre duzzadt és jelenleg kilencfős elnökség segíti az elnök munkáját. A tanfolyamaik résztvevői többsége a tatai és a környékbeli települések közül kerül ki, de növekvő tendencia jellemzi a civil szervezetek érdeklődését is – az eddigiek során több mint 40 településről voltak hallgatói a népfőiskolának. A társaság a hagyományaikkal és küldetésükkel összhangban tevékenységét is több területen végzi.

A közigazgatáshoz kapcsolódóan folytatják a több mint tízéves megyei szintű munkatanácsadói, munkaerőpiaci, mentorálási tevékenységüket. A szabad művelődés, az élethosszig tartó tanulás, a kompetenciafejlesztés lehetőségét közhasznú státuszuknak megfelelően előadásaikat (egészségügyi, irodalomtörténeti, nyelvi, történelmi stb.) igyekeznek ingyenesen elérhetővé tenni. Szervezet- és közösségfejlesztés terén két nagy projektbe kezdtek. Egyrészről az iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) helyi rendszerét mintaprojekt keretében példaértékűvé fejlesztették, mely módszerekre alapozva, illetve azok segítségével más településeken is fel lehet majd építeni ennek a működő rendszerét.

A beszélgetést követően a felújítás alatt álló impozáns volt Piarista rendház épületét közösen tekintették meg a résztvevők.

A látóút megvalósításával a Művelődési Intézet szándéka most sem volt kevesebb, mint hogy eltérő adottságokkal rendelkező, sokrétű tevékenységet folytató népfőiskolát mutasson be a résztvevők számára. Remélve azt, hogy gondolatokat ébreszt és cselekvésre ösztönzi a tanulni érkező Népfőiskolai Műhely tagságát.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.