Jelenléti oktatással folytatódik a vasi közművelődési szakemberek képzése

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Szombathelyen, Vépen és Nádasdon folytatódnak a Nemzeti Művelődési Intézet Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programjának (KFKP) képzései Vas megyében. A jogszabályi változások lehetőséget teremtettek arra, hogy az önkormányzatok feladatellátását segítő 110 közművelődési szakember képzése zavartalanul folytatódjon, immár kontakt formában, a járványügyi intézkedések szigorú betartása mellett. A résztvevők az eddig önállóan teljesített online tartalmakon alapuló munkajogi és angol nyelvi képzési modulok végeztével újra személyes jelenlét mellett tanulhatnak heti két alkalommal három különböző megyei helyszínen. A csoportok hangulatára és teljesítményére is egyértelműen pozitív hatással van a képzési alkalmak által nyújtott „hús-vér” közösségi élmény, amely során a résztvevők egymásból meríthetnek erőt és ihletet.

A Nemzeti Művelődési Intézet nagy hangsúlyt fektet az elsajátított elméleti tananyag gyakorlatba való átültetésére, amire kéthetente műhelyfoglalkozások keretében biztosít lehetőséget a Vas Megyei Igazgatóság módszertani munkatársainak koordinálásával. Ezek során a tanultak elmélyítésén kívül a résztvevők megismerhetik egymás településeit, a járványügyi intézkedések feloldását követően pedig el is látogathatnak egymáshoz jó gyakorlatokat gyűjtve. Később ezeket az ötleteket saját személyiségükön átszűrve és saját településük mintájára szabva gazdagíthatják településük kulturális életét. A műhelyalkalmak során bemutatásra kerülnek a Nemzeti Művelődési Intézet aktuális mintaprogramjai, melyekhez a lelkesebbek csatlakozhatnak is, ha rendelkeznek a megvalósításhoz szükséges feltételekkel.

A jövőbeli szakemberek módszertani támogatásának részét képezik heti rendszerességgel elvégzendő szakmai feladatok, melyek fókuszában a településfeltárás áll. A település lakóinak, hagyományainak, kultúrájának, múltjának és jelenének alapos ismerete képezi azt a tudásbázist, amely alapján a helyi identitásban mélyen gyökerező értékeken nyugvó, közösségépítő és társadalomfejlesztő folyamatok indulhatnak el. A Nemzeti Művelődési Intézet által delegált feladatok segítik a beágyazódást is, hiszen ezeknek a folyamatoknak másik elengedhetetlen feltétele, hogy a helyi lakosság elfogadja az ott dolgozó közművelődési szakembert.

A kistelepüléseken képes már most kézzelfogható eredményeket felmutatni a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program. Az általa biztosított 100 %-os Vas megyei szakember ellátottság pedig további fellendülést hozhat a megye közösségi életében, a közművelődési szektor járványügyi érintettségének ellenére.

Földesi János

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.