Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program Tolna megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Tolna megyében a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban a megye 109 településéből 81 érintett, összesen 90 fő részvételével.

Több, mint egy hónap telt el azóta, hogy 2020 őszén a Tolna Megyei Igazgatóság munkatársai megtartották felkészítő és az első képzési alkalmaikat és ezzel az önkormányzatok feladatellátási kötelezettségét elősegítve Tolna megyében is elkezdődött a szakember képzés. A térítésmentes képzési programban a középfokú, érettségire épülő Közművelődési szakember II. OKJ végzettséget adó képzésből kettő képzési csoport indult el 49 fő részvételével a tolnai megyeszékhelyen, Szekszárdon, a Tolna Megyei Igazgatóság oktatótermében.

A megyei települések közül 81 érintett a programban, a 90 fő munkavállaló közül 58-an a középfokú vagy felsőfokú képzéseken is részt vesznek. A Tolna Megyei Igazgatóság módszertani koordinátora Takaróné Antal Tímea, a képzési koordinátor Bosnyák Eszter. Kettejük és az iroda további dolgozóinak összehangolt munkájának eredményeképpen a közművelődési asszisztensek minden szakmai kérdésükre választ kapnak, így remekül tudják teljesíteni a moodle felületen érkező feladataikat.

A hallgatók első feladatai főleg a településük, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai tevékenységének minél áthatóbb megismerésére irányultak, míg a Szakmafejlesztési Igazgatóság révén kutatási feladatokat is kapnak az asszisztensek, amelyek az egész országot érintően kiemelt fontosságúak és rengeteg hasznos adattal bírnak.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.