Ismerkedés a Kölcsey Központ munkájával

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A kulturális intézmények látogatása, munkájukkal való ismerkedés sorában, a KFKP középfokú debreceni csoportja, 2021. július 21-én, a Kölcsey Központ munkájával ismerkedett meg.

Délelőtt a hallgatók a jogyakorlaton.hu aktuális adását és a Nemzeti Művelődési Intézet vezetőinek élő beszélgetését követte figyelemmel, délután pedig meglátogatta Debrecenben a Hunyadi u. 1-3. szám alatti kulturális és konferencia központot.

A Kölcsey Központot az intézmény fiatal marketinges munkatársai mutatták be a hallgatóknak, akik a pincétől a padlásig bejárták az épületet. Megtekinthették az átalakítható, többfunkciós kis- és nagytermeket, a színpadot és annak kiszolgáló helyiségeit, a kiállító tereket, a raktározásra is alkalmas alagsort és a tetőkertet, amely szintén rendezvények, például esküvők, szabadtéri jógaórák, ismeretterjesztő – csillagászati, várostörténeti, stb. – helyszínéül szolgál.

Az épületbejárás után, a földszinti nagyteremben, Bódor Edit, a Főnix rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója tartott vetítéssel egybekötött előadást a csoportnak a cáros nagyrendezvényeiről, mint a Virágkarnevál és annak gyermekrendezvénye a Galiba fesztivál, a Bor- és Jazz Napok, a Katonazenekari Fesztivál, és így tovább. A hallgatók megismerkedhettek a hagyományos rendezvények történetével és a szervezés fortélyaival.

A csoport végezetül a Bényi Árpád terem aktuális kiállításnak megtekintésével zárta a programot.

R. Simor Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.