Interjúk elemzése Újlétán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai, Angyal László igazgató, Katona Mária projektvezető és Szabó László megyei referens Újlétán a közösségépítés lehetséges további lépéseiről tárgyalt 2019. február 5-én a település vezetőségével.

2018 novemberében interjúzásokkal indult a projekt, melyeket a Debreceni Egyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszékének harmadik évfolyamos Szociális munka alapképzési szakos hallgatóival együtt végeztek.  A felmérést azzal a céllal indították, hogy feltárhassák azokat a lehetőségeket, melyekkel segíthetik a településen élők közösségi és közművelődési életét. Az interjú hat fő kérdéskört érintett, mely arra adott választ, hogy a megkérdezett emberek számára mit jelent az „újlétaiság”, illetve, hogy mit szeretnek a településükben.

Kérdésként fogalmazódott meg az is, hogy mit tudnak a település történelméről, a helyi hagyományokról, valamint arról, hogy melyek a legfontosabb problémák. Milyen a közösségi élet, milyen közösségek működnek és ezekben kik az aktívan részt vevő emberek, kik a kulcsszemélyek? Milyen hagyományos rendezvények vannak, esetleg vannak-e olyanok, melyek korábban léteztek, de mára már megszűntek Újlétán? Megfelelően látogatottak-e a rendezvények? A megbeszélésen ismertették a 30 elkészült interjú eredményét és azokat a javaslatokat, amelyeket az interjúk feldolgozása után fogalmaztak meg a Művelődési Intézet munkatársai.

A megbeszélés résztvevői kidolgozták a közösségépítési folyamatok soron következő lépéseit. Munkájukat hamarosan közösségi beszélgetésekkel és közösségi tervezéssel folytatják, illetve megkezdődik két projekt konkrét megvalósítása is. A helyiek nagy örömmel fogadták az együttműködés lehetőségét, és minél előbb visszavárják a szakembereket a közös munka elindítása és segítése érdekében.

Szabó László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.