Interjúk a „Van időnk” projekt keretében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

2018. november 14-én és 21-én, Újlétán a faluház adott otthont a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának „Van időnk” projekt keretében megvalósuló interjúinak, melyeket a Debreceni Egyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszékének harmadik évfolyamos Szociálismunka alapszakos hallgatóival együtt végeztek.

Újlétán azzal a céllal indították el a felmérést, hogy feltárhassák azokat a lehetőségeket, melyekkel segíthetik a településen élők közösségi és közművelődési életét. 2019-ben egy nagy projekt indítását tervezik, melyhez megfelelő alapot nyújt a polgármester asszony által kiválasztott 30 ember interjúztatása, válaszaik tényszerűsége, élményeik megismerése.

Az interjú hat fő kérdéskört érintett, mely arra ad választ, hogy a megkérdezett emberek számára mit jelent az újlétaiság, mit szeretnek a településükben. Mit tudnak a település történelméről, a helyi hagyományokról, melyek a legfontosabb problémák. Milyen a közösségi élet, milyen közösségek működnek és ezekben kik az aktívan résztvevő emberek, a kulcsszemélyek. Milyen hagyományos rendezvények vannak, esetleg vannak-e olyanok, melyek korábban léteztek, de mára már megszűntek Újlétán. Megfelelően látogatottak-e a rendezvények?

Az interjú kitért a roma-nem roma együttélés helyi szabályaira, konfliktusaira, a közösségek együttműködésének működőképességére. Végezetül választ kaphattak arra is, hogy az ott élő embereknek, ha lenne lehetőségük, mit változtatnának meg a településükön, mire lenne – meglátásuk szerint – a legnagyobb szükség ahhoz, hogy a fiatalokat Újlétán tarthassák, már meglévő közösségeiket fejleszthessék.

Ezeket kielemezve lehetőséget kaptak, hogy Újléta közösségi életének, rendezvényeinek, programjainak, szolgáltatásainak bővítésében megfelelő szakmai alapot nyújtva a településen fejlesztő segítséget nyújthassanak. Újlétán nagy örömmel fogadták az együttműködés lehetőségét, és minél előbb visszavárják szakembereket a közös munka megindítása és segítése érdekében.

Vidáné Ternován Gizella

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.