„Információ=Tudás” ‒ konferencia

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Konferenciát rendezett „Információ =Tudás” címmel 2018. május 30-án az NMI Művelődési Intézet Tolna Megyei Irodája Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központban.

A szakmai napok keretében megszervezett esemény – főként közművelődési szakemberekből álló – résztvevőit Fehérvári Tamás, a Tolna megyei közgyűlés elnöke, köszöntötte.  A rendezvény célja a közművelődési szakterülethez kapcsolódó jogszabályok, mintaprojektek és jó gyakorlatok bemutatása, hangsúlyosan megjelenítve a kulturális alapú gazdaságfejlesztéshez kapcsolódó lehetőségeket.

Fehérvári Tamás a jelenlévő önkormányzati döntéshozókhoz szólva elmondta: a megyei önkormányzat örömmel fogadja javaslataikat mind a helyi, mind a területi szinten felmerülő ügyek kapcsán. A megye segíthet a települések kulturális életéhez fűződő fejlesztésekben is – fejtette ki a későbbiekben. Az elnök Tolna megyéről büszkén állította, hogy országos szinten is számos mintaprojektet valósít meg, így zászlóshajóként mutat utat a többieknek. Ez természetesen a településekkel végzett közös munka érdeme, hiszen a helyi szinten meglévő szellemi tőkét és közösségi erőt alapul véve sikerre vezethető minden projekt.

A megnyitót követően Kuti Imréné, a Művelődési Intézet Tolna Megyei vezetője a törvényi változásokról, Baum Attila, az OFA Nonprofit Kft. képviselője a társadalmi célú vállalkozások ösztönzéséről, Révai Lilla Irén, a Cselekvő Közösségek mentora az aktív közösségi szerepvállalásról, Hanyecz Adél, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa pedig az ipari kendertermesztésről tartott előadást. A résztvevők helyszíni visszajelzéseiből, a kulturális alapú gazdaságfejlesztési lehetőségek iránti fokozott érdeklődésből kiemelve az ipari kendertermesztés Tolna megyei lehetőségeit ‒ kiindulva, a kéréseknek eleget téve a Művelődési Intézet Tolna Megyei Irodája az ősz folyamán újabb eseményt szeretne megvalósítani, fókuszban az ipari kendertermesztéssel. Zárszóként Kuti Imréné, az NMI Tolna megyei vezetője kiemelte a Tolna Megyei Önkormányzattal jól működő partnerséget, amelynek egyik ékes példája a közösen szervezett „Értékeink összekötnek” – Tolna Megyei Értékek Napja, melyet ebben az évben június 22-én rendeznek meg Bogyiszlón, a két szomszédos megye, Baranya és Somogy NMI irodái és értéktárai közreműködésével.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.