Ijfúsági értékőr tábor a Sárközben

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a „Művelődő közösségek az Alföldön” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosítószámú projektjének keretein belül ifjúsági értékőr tábort szervez a Sárközben (Őcsényben). A 2019. június 24–28. között, egy hét időtartamban megvalósuló tábor célja a fiatalokkal megismertetni a településen fellelhető értékeket, bemutatni és elsajátíttatni az értékfeltárás, folyamatát, ösztönözni őket az értéktári munkában való részvételre.

A foglalkozások témája:

Helyi érték fogalma
Ismerkedés a települések népi kultúrájával, népzene, néptánc, tárgyalkotó népi mesterségek, helyi szokások helyi ételek
Épített és a természeti környezet értékei, települések feltárt és még fellelhető értékei
Betekintés az értéktár bizottságok munkájába

Olyan fiatalok, fiatal felnőttek jelentkezését várják, akik betöltötték 18. életévüket és jelenleg köznevelésben nem vesznek részt, akik kedvet éreznek településük épített és természeti környezetük értékeinek megismerésére és saját korosztályukat is szívesen bevonnák az értékfeltárás és értékátörökítés folyamatába helyben. Előnyt élveznek a hátrányos helyzetben élők.

A foglakozások helyszíne: Őcsény, Decs, Sárpilis, Báta, Alsónyék (Szállás: Őcsény)

A foglalkozások megvalósításában közreműködő szakmai partnerek: Balázs Kovács Sándor és Csapai János néprajzkutató, Pomsár Tamás operatőr, Komjáthi Tamásné szövő, Farkas Lászlóné Pál Bözsi viselet készítő Viliminé Dr. Kápolnás Mária muzeológus, Sárpilisi„Gerlice” Hagyományőrző Egyesület, Jaszenovics Fazekasház, és a települések értéktár bizottságai.

A tábor időpontja: 2019. június 24–28.

A táborról és a jelentkezés módjáról bővebb felvilágosítás kérhető:

Tóth Györgyi módszertani referensnél a +36 20 324 2436-os telefonszámon, a toth.gyorgyi@archive2021.nmi.hu e-mail címen, vagy személyesen az NMI Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóságán (7100 Szekszárd Bajcsy-Zsilinszky u. 7.).

Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2019. június 20-ig jelezze a megadott elérhetőségeken. A táborban való részvétel térítésmentes, a vidéki résztvevőknek útiköltség-térítést biztosítanak.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.