III. Érmelléki Népművészeti Tábor

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Nagyon fontos a hagyományaink, népi értékeink felelevenítése, megóvása és továbbadása a felnövekvő nemzedékek számára. Ezzel a céllal szervezték meg Székelyhídon a III. Érmelléki Népművészeti Tábort 2018. augusztus 23–26. között a Gyermek Jézus Szabadidő- és Sportközpontban.

A székelyhídi Zajgó és a csokalyi Fényes néptáncegyüttesen kívül Tamásiból, Keserűből, és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány székelyhídi, váradi, diószegi, gálospetri és szalontai otthonaiból érkezett a 70 fős gyermeksereg. A gyermekeket a Debreceni Népi Együttes tagjai két korcsoportra osztva tanították. A kisebbek a nyírségi játékfűzést, míg a nagyobbak a szatmári táncok lépéseit sajátíthatták el.

A három év alatt hagyománnyá vált, hogy a tánc mellett népi hangszeren is tanulhattak a gyerekek. Ebben az évben is Szabó Lászlót, az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának módszertani referensét kérték fel a népi hangszer oktatására. A tábor ideje alatt közel 30 gyerek ismerkedett meg a citerázás alapjaival. Az idén már felnőttek is érdeklődtek a hangszer iránt és meg is fogalmazódott egy citerás csoport létrehozásának az igénye, akik a későbbiekben is számítanak a szakmai segítségre.

Szabó László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.