II. Megyenap Vas megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Vas Megyei Önkormányzat, Hosszúpereszteg Község Önkormányzata és a Művelődési Intézet szervezésében kerül megrendezésre a II. Megyenap 2018. augusztus 18-án a Szajki- tavaknál.

A nap folyamán színes programok várják a látogatókat. 10:00 órától verses és zenés dallamok csendülnek fel. Elsőként a Nárai Dalkör dalcsokrát, majd Ódor Ferenc verses műsorát hallgathatják meg a résztvevők. Ezt követően az Összhang Duó megzenésített verseket ad elő.

Az államalapítás és az új kenyér ünnepéhez kapcsolódóan 11:00 órától veszi kezdetét a tábori mise, majd a kenyérszentelés. A köszöntők sorát a „Vas Megye Díszpolgára” elismerő cím adományozása zárja.

A kora reggeli órákban kezdődik a Vas Megyei Polgármesterek Főzőversenye, aminek keretében immár 16. alkalommal amatőr csapatok mutatják be főző tudományukat és egyben saját településük értékeit. Az ízek mellett a kistelepülések tárgyi és szellemi öröksége is helyet kap a gyönyörűen feldíszített sátrakban. Az elkészült ételeket zsűri értékeli, és a legjobbak díjazásban részesülnek.

A délutáni nívós kulturális programban Vas megye amatőr művészeti csoportjai mutatkoznak be. Fellép a Capito Gitárklub, a Savaria Rézfúvós Együttes, a Kemenesmagasi Citerazenekar, a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes. Olasz slágereket ad elő a Romeo Dell’Amico.  A napot a Soulwave együttes koncertje és az ünnepi tűzijáték zárja.

A programokkal párhuzamosan egész nap ínyencségek vására és kézműves kirakodóvásár várja a résztvevőket.

Biró Csilla

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.