II. Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár Nyíregyházán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezésében második alkalommal került megrendezésre a II. Közfoglalkoztatási Kiállítás- és Vásár 2017. szeptember 14-én Nyíregyházán, a Continental Arénában, amelyen az NMI Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irodája is képviselte magát, mint közfoglalkoztató szervezet.

Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, a rendezvényt Dr. Hoffmann Imre, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár nyitotta meg.

A kiállítás keretében 68 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és 6 Borsod-Abaúj Zemplén megyei település képviselői mutatták be a Járási Startmunka programok során termesztett, előállított termékeiket. Kiváló lehetőség volt a települések részére, hogy bemutassák, a közfoglalkoztatásra kapott támogatással felelősen gazdálkodtak, valódi értékeket teremtettek.

Ennek az értékteremtő munkának kiegészítéseként, a Kulturális Közfoglalkoztatási Program is bemutatásra került az NMI Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irodájának standján és munkáján keresztül. Az érdeklődők megismerhették a szervezet egyéb szakmai tevékenységét, partnerszervezeteit, jövőképét is. A részvétel lehetőséget adott a Művelődési Intézet megyei kapcsolatrendszerének bővítésére, további együttműködések megalapozására.

A versenyszférába való átvezetés jegyében munkáltatók is részt vettek a kiállításon. Így a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiállításait is megtekinthették a látogatók, akik továbbá gyakorlati bemutatókon keresztül megismerkedhettek a kosárfonás, fafaragás, szövés, hímzés fortélyaival. A színpadon egész nap a települések zenekarainak és tánccsoportjainak produkciói emelték az esemény rangját.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.