Ifjúsági zenei közösségek a magyar kultúra napján

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

2018. december 5-én a „135+1=A jövő zenéje” programban résztvevő csoportok vezetői találkoztak a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájában.

A februári felhívásra 8 csoport jelentkezett, akik vállalták, hogy megismerkednek Kodály Zoltán szellemi hagyatékával, a program hatására új Kodály-műveket is tanulnak. A paletta igen széles volt, a népzenétől kezdve a színjátszáson át, a modern táncig minden előfordult. A program további céljai között szerepelt, hogy a csatlakozó közösségek lehetőség szerint egymással is élő kapcsolatokat alakítsanak ki, s személyesen is találkozzanak egymással, megismerve más közösségek tevékenységét és értékeit.

A csoportok vezetői bemutatták saját csoportjuk munkáját. Szó esett arról is, hogy miként készültek fel a programra, illetve hogy milyen módon fejlődött a közösség. A produkció sikereket ért el, ezért felvázolódott a további közös munka lehetősége is. Ennek első lépcsőfoka 2019. január 25-én, a magyar kultúra napjához kapcsolódva egy közös bemutató lesz Nagyrábén, a Kossuth Lajos Művelődési Házban, ahol minden a programban részt vett közösség képviselteti magát. A tervek szerint ez a program a megye több településén is be fog mutatkozni, valamint a már megszerzett tapasztalatokat felhasználva, hasonló felépítésű programokat terveznek a résztvevő közösségekkel közös megvalósításban. A cél továbbéltetni Kodály Zoltán szellemi hagyatékát valamint folytatni a hagyomány- és értékőrzést, a közösségek fejlesztését.

A program végén Angyal László irodavezető átadta az okleveleket és az ajándékokat a csoportoknak.

Szabó László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.