Ifjúsági műhelyfoglalkozások Jánosházán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Egy éven át zajlik az az Ifjúsági műhely címet viselő foglalkozás-sorozat, amit az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája indított az EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítójú, Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon című projekt keretében. A műhelymunkának Jánosháza ad otthont.

2018. május 28-án indult a Batthyány Lajos ÁMK-ban az a szakmai műhely, amely ifjúsági közösségekkel foglalkozó vagy foglalkozni tervező személyeknek szól. Ennek keretében olyan jó gyakorlatok és élménypedagógiai, drámapedagógiai, kommunikációs, tárgyalástechnikai módszertanok átadása zajlik, amelyek segítségével az ifjúság érdeklődése felkelthető az új tanulási formák iránt, az ifjúsági korosztály aktivizálható, megerősíthető, s ezáltal bevonható az egész életen át tartó tanulásba, ösztönözhető kompetenciáik fejlesztésére. A résztvevők képesek lesznek a helyi társadalomért tenni akaró ifjúsági közösségek szervezésére, fejlesztésére. A 12 alkalomból, alkalmanként 4 órás foglalkozásokból álló sorozatot két jó gyakorlatokat megismertető látóút egészíti ki. A műhelymunkát Borsos László szociális munkás, ifjúságsegítő, közművelődési szakember vezeti, aki 2002 óta dolgozik ifjúsági területen fiatalokkal és fiatalokkal foglalkozó szakemberekkel.

Az első műhelyfoglalkozáson a résztvevők bemutatták saját tevékenységüket és érdeklődési körüket a mentornak és a Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája munkatársának, illetve elmondták, hogy milyen problémákra szeretnének megoldási javaslatokat kapni. Így bebizonyosodott, hogy a műhelyfoglalkozásra a résztvevők részéről tényleges igény mutatkozik.

Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.