Ifjúsági közösségek segítése a Más-Mozaik Egyesülettel

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

 Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága és a Más-Mozaik Egyesület. Az erről szóló dokumentumot Angyal László megyei igazgató és Vincze Béla elnök írta alá, 2021 áprilisában.

A megállapodás célja, hogy a partneri együttműködés eredményeként az ifjúsági közösségi művelődés jó gyakorlatai a megyei szakmafejlesztési folyamatok részévé váljanak. A sikeresen alkalmazott módszerek pedig járuljanak hozzá a megyei szakmai hálózat fejlesztéséhez. A megállapodás megkötést indokolja a két szervezet közötti több éves együttműködés, amelynek keretében ifjúsági fejlesztés valósult meg Püspökladányban, Kabán és Hajdúnánáson.

A felek elősegítik az egyesület jó gyakorlatainak bemutatását a megyében, folytatják és erősítik a hajdúnánási, kabai és nyíradonyi művelődési házzal kialakított együttműködést, abban fejlesztő szerepet töltenek be. Az ifjúsági közösségeket mentorálják, módszertani anyagokat készítenek, fejlesztő tréningeket tartanak, és a tapasztalatokat megosztják a megyei közművelődési hálózattal és ifjúsági közösségekkel. A megyében működő, vagy létrejövő ifjúsági közösségek, segítése, fejlesztése érdekében évi két alkalommal szakmai műhelynapot szerveznek a jó gyakorlatok bemutatása és az adaptáció folyamatának segítése érdekében.  

A településekről való elvándorlás csökkentésére, a kulturális lehetőségek megteremtése érdekében a két szervezet együttesen keres megoldási lehetőségeket és kapcsolatot kezdeményez a külföldön élő és a határon túli magyar fiatalokkal.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.