Idén is VÁRt A MEGYE a Tolna Megyei Értékek Napján mindenkit

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

2021. július 23-án is remek hangulatban telt a „Vár a megye –Tolna megyei értékek napja” elnevezésű 7. alkalommal megszervezésre kerülő rendezvény, melyen több mint negyven Tolna megyei település közel hatszáz résztvevővel képviseltette magát.

Ebben az évben Sárszentlőrinc adott otthont az eseménynek, ahol a fókuszban az irodalom a zene és a gasztronómiai különlegességek álltak. Sárszentlőrinc a megye egyik legunikálisabb helye, sok hírességet adott az országnak. Itt tanult két évig Petőfi, végezte iskoláit Lázár Ervin, itt anyakönyvezték a közeli pusztán született Illyés Gyulát, de élt itt igazságügyi miniszter, sebészprofesszor és több akadémikus is.

9.30-tól a tamási Musette harmónika muzsikájával kezdődött a rendezvény, majd a kultúra és gasztronómia jegyében folytatódott a program, ahová  a Gasztromegye stábja is ellátogatott. 10 órától a vendégeket köszöntötte Süli János a térség országgyűlési képviselője, Fehérvári Tamás a Tolna Megyei Közgyűlés Elnöke, megnyitó beszédet mondott Kuti Imréné a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatója, valamint Sátor Géza Sárszentlőrinc község polgármestere.

Fellépett a Hangszerelem Acoustic és a Kávészünet zenekar, valamint fotópályázat alapján készült tárlat is színesítette a programot.

Három új értékkel bővült idén a tolnaikumok listája. Ezek egyike az Ozorai vár, amely a felújítása óta teljes díszben áll. Megyei értékké minősítették a szekszárdi születésű Mészöly Miklós író munkásságát, akinek idén ünnepeljük születésének centenáriumát. Harmadikként a Rákóczi túróst választották a tolnaikumok közé, amely halhatatlanná tette a felsőleperdi születésű Rákóczi János nevét.

Aa megye napján, még 2016-ban született döntés arról, hogy a megyei értékek közül az értéktár bizottság kiemeli a legrangosabbakat, amelyeket a hungarikum mintájára tolnaikummá minősíti. A megyében regisztrált helyi értékek száma immár jóval meghaladja az ezret. A Megyei Értéktár Bizottság ezek közül eddig 460-at ismert el megyei értékként.

Kiemelkedő értékgyűjtő tevékenységéért Értékdíjat kapott idén a Tolna Megyei Értéktár Bizottságtól a Nagydorogi Települési Értéktár Bizottság, valamint a Hőgyészi Általános Iskola Tolnai Lajos Gimnáziumi és Kollégiumi Tagintézménye.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.