Honismereti műhely az értékek megörökítéséről
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei IgazgatóságAz Ifjúsági Honismereti Műhelysorozat keretében helyi értékek fotós, videós dokumentálásáról volt szó, 2019. november 15-én. A Káld községben megtartott műhelyfoglalkozást Makrai Tamás alkalmazott fotográfus vezette.
A foglalkozás elején Kuglics Gábor közművelődési referens elmondta, hogy a napi műhely célja az értékdokumentálás hatékonyabbá, szebbé tételének elsajátítása. A bemutatkozás során mindenki elmondta, hogy milyen tapasztalata van a fotózás, videózás szempontjából.
Ezt követően Makrai Tamás elméleti oktatást tartott: a fotózás és a belőle kinőtt videókészítés rövid történetét, technikáinak fejlődését villantotta fel, amit a fiatal közönség érdeklődve hallgatott.
A foglalkozás nagy részét a gyakorlati oktatás tette ki. Elsőként a szakember kivetített különféle fényképeket, és végignézték, melyiken mi a hiba, hogyan lehet azt kiküszöbölni.
Ezután előkerültek a mobiltelefonok és a fényképezőgépek, és Makrai Tamás vezetésével a készülékek technikáját is áttanulmányozták, azok beállítási lehetőségeit, fotózási-videókészítési trükkjeit. Így mindenki ismeretet szerzett arról, hogy a saját gépével hogy tud jó minőségű fényképeket vagy kisvideókat készíteni. Néhányan ekkor döbbentek rá, hogy az eddig csak automata funkcióban használt gépük mennyi mindent tud.
A téma felcsigázta a résztvevőket, így a műhelyfoglalkozás a tervezettnél jóval továbbhúzódott, és komoly muníciót adott a nemzeti értékek minőségi megörökítéséhez.
Kuglics Gábor