Hogyan lesz egy dramatizált meséből forgatókönyv? – A Paraván mögé! 2

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A  három alkalomból álló szakmai műhely második foglalkozását 2019. március 9-én rendezte meg a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság Debrecenben, a Vojtina Bábszínházban. A műhelyfoglalkozás az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázattal valósul meg, a magyar bábjáték jövőjéért, „A hazai kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása” címmel.

Ha már elemeztük a mesét, megfejtettük azok szimbolikáját, akkor kezdhetjük a dramatizálást! Hogyan dramatizáljunk egy epikus művet? Melyek a dráma legfőbb jellemzői? Hogyan lesz egy dramatizált meséből forgatókönyv? Milyen logika mentén haladjunk? Mire jó a szinopszis? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a bábcsoportok vezetői és a foglalkozást irányító bábművész, Asbóth Anikó.

Némi történeti visszatekintést követően, a résztvevők a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című magyar népmese felhasználásával három csoportban, három korosztály számára – óvodás, iskolás és felnőtt – készítettek szövegkönyvet. Megkeresték a történet fókuszát, azokat az erkölcsi mondandókat, melyekről a történet okán beszélni szeretnének az alkotók. Elemezték a karaktereket kívül-belül, megkeresték az indítékaikat, honnan jönnek és hová tartanak.

A dramatizálás során át kellet gondolniuk azt is, milyen helyszíneken játszódik a történet. A korcsoportoknak megfelelően, milyen legyen az előadás esztétikája, illetve milyen legyen a párbeszédek stílusa, milyen a sűrítettsége? A válaszok alapján összeálltak a szövegkönyvek. Ezután következhet a rendezés, amely újabb kérdéseket vet fel: melyek azok a drámajátékok, amelyek a rendezést előkészítik? Hogyan haladjunk, melyek a rendezés törvényszerűségei, fázisai?

A teljes alkotói folyamat áttekintése után térhettek rá a résztvevők a csoportvezetők kérdéseire, amelyek a készülőben lévő előadásaikkal kapcsolatban foglalkoztatják őket. A következő alkalom témája a bábtervezés, kivitelezés, esztétikai megformálás lesz. A foglalkozást Láposi Terka vezeti.

Asbóth Anikó
Fotó: Hermann Attila

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.