Hiánypótló ifjúsági közművelődési stratégia készül Vas megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A közművelődés, az egyéni alkotási, cselekvési vágy közösségekben való kibontakoztatása az ifjúság számára különösen fontos. A jövőépítés alapja az egyéni felelősség érzése a társadalmi szerepvállalás, a változásokban való aktív közreműködés iránt. A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága partnerségre hívta azokat a közművelődési szervezeteket és szakembereket, akik számára különösen fontos az ifjúsági közösségek működtetése. Velük és főképpen a Vas megyei fiatal önkéntesekre támaszkodva készül a megyei ifjúsági közművelődési stratégia.

Április 7-én az online térben száz fő részvételével a Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal együttműködésben elindult az egyeztetési folyamat. A résztvevők között a megye közművelődési intézményeinek szakemberei, a városok ifjúsági referensei, közművelődési asszisztensek és több ifjúsági ernyőszervezet, így például az Erzsébet Ifjúsági Alap, az Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetsége képviselője is jelen volt.  A moderátor, valamint egyben a felmérések és a tervek előkészítésének koordinátori szerepét Simon Ádám, a Nemzeti Művelődési Intézet nemesbődi közművelődési asszisztense vállalta, aki a megyében egyben ellátja a Nemzeti Ifjúsági Tanács delegálti feladatait is.

Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az intézet egyik fontos célja a helyi, települési közösségek létrehozásának, a meglévők erősítésének támogatása. Ennek a feladatnak kiemelt mozzanata az, hogy a településeken tevékenykedő közművelődési szakemberekkel felmérjék az ifjúsági igényeket, aktivitást, fiatal közösségek, csoportok létrehozásának lehetőségeit. Az igazgatóság már több, ifjúsági aktivizációt elősegítő projektet bonyolított le a megyében, mint például az „Együtt-Önként-Egymásért” műhelysorozat, amely a fiatalokat a kultúra területén motiválta önkéntességre. A 2020. őszi „Mindent a közösségről” szabadegyetem egy teljes napjának előadásai és szekcióülései is e téma köré szerveződtek. Az ELTE Közösségszervező szakos hallgatói pedig már több beadandó dolgozattal is hozzájárultak a munka előkészítéséhez.

Hegedüs Zoltán, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke bemutatta a tanács működését és eddigi mintaprojektjeit. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet több országos kezdeményezés keretében foglalkozik az ifjúsági közösségekkel, példának hozta a közéleti programot, a vezetőképzőt és szabadegyetemet, ahol a fókusz a fiatal korosztályra helyeződik. Megemlítette a tagszervezetek számára biztosított széleskörű szolgáltatási portfóliót is, amellyel a tanács segíti az ifjúsággal foglalkozó szervezetek fejlődését, mindennapi munkáját. Több olyan kutatással és módszertannal is rendelkeznek, amellyel segíteni tudják a stratégia kialakításához szükséges folyamatokat.

A Nemzeti Művelődési Intézet Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programjának (KFKP) keretében a megyében tevékenykedő közművelődési asszisztensek is nagy szerepet kapnak az ifjúsági stratégia kialakítása során.

Simon Ádám ismertette a stratégia elkészítésének folyamatát. Ennek értelmében az első körben a kistelepülési ifjúsági élet, közösségek felmérése történik meg – ennek módszertani formáját a Nemzeti Művelődési Intézet és a Nemzeti Ifjúsági Tanács közösen alakítja ki további, országos ifjúsági ernyőszervezetek bevonásával. Ezt követően a járási központok, városok fiataljai jönnek, majd a vasi megyeszékhely, Szombathely ifjúsági közösségeinek feltérképezése következik. Ezek a felmérések párhuzamosan, ugyanakkor egymásra épülve mutatják majd be Vas megye jelenlegi ifjúsági életét, a fiatalok kikapcsolódási, kultúrafogyasztási, közösségi szokásait, lehetőségeit.

Mindeközben a megyei igazgatóság módszertanát követve, adatbázisait felhasználva és frissítve a települések általános közművelődési és közösségi kezdeményezéseinek feltérképezése is megtörténik. Végül a két kutatás eredményét összefésülve születik meg a konklúzió, amely alapján a jövőbeli stratégiai célok, víziók kialakíthatók és a 2020-ban elkészült megyei közművelődési stratégiával összeegyeztethetők.

A tervek szerint a következő kerekasztal-beszélgetés már személyesen, országos szervezetek képviselőinek jelenlétében történik.

Éles Krisztina, Simon Ádám

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.