Hetedhét Mesevilág nyílt a Nyíregyházán a Voke Vasutas Művelődési Házban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

80 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a nyíregyházi VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár egy új közösségi, családi színtér, a Hetedhét Mesevilág elnevezésű NépmesePont létrehozására és működtetésére, az EFOP-3.3.4-17-2017-00008 kódszámú program keretében, melynek átadására és ünnepélyes megnyitójára meghívást kapott az NMI Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irodája.

A Hetedhét Mesevilág NépmesePont megnyitója alkalmából szervezett családi rendezvényre sokan voltak kíváncsiak. A nagy napon meseszínház, kézműves foglalkozások, népi iparművészeti bemutató, hagyományőrző táncház, élőszavas mesemondás és még számos meglepetés várta a közönséget. Fellépett a Kávészünet zenekar, Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművész és tiszteletét tette maga Mátyás király is. A NépmesePont hivatalos átadása után köszöntőt mondott Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes (videóüzenet), Dr. Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai helyettes államtitkára, Tormássi Géza Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzatának képviselője, Malamidesz Szilvia, a NépmesePont szakmai vezetője és Dr. Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja.

A VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtárban, átalakítási munkálatok után, az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával egy modern, ám a néphagyományokat középpontba helyező közösségi tér jött létre. A művelődési ház hátsó épületrészében, mintegy 100 négyzetméteren, valamint az intézmény udvarán található „Mesevonatban” 50 különböző típusú programot – klubfoglalkozásokat, művészeti és alkotó csoportokat, élőszavas mesemondást, családi napokat, koncerteket, színházi előadásokat mesemondó versenyeket, kulturális órákat, táborokat – tartanak a következő három évben.

A hagyományos magyar népmesekincs köznevelésbe történő beépítése, az egész életen át tartó tanulás és a hátrányos helyzetű fiatalok kompetenciafejlesztése, a népi tradíciók révén a hagyományőrzés, valamint az értékes kulturális időtöltés céljából 34 oktatási intézménnyel kötött megállapodást a VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár, összesen több mint 2100 tanuló bevonásával.

Elsősorban az Alföld meséit kívánják megismertetni a látogatókkal, Benedek Elek, Illyés Gyula és Jókai Mór mese feldolgozásai segítségével. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nemzetiségi adottságiból adódóan tirpák és cigány mesék szellemi hagyományai, valamint néhány település mesekincse (pl. Kisvárda és Biri környéke) is megismerhetővé válnak, de kitekintenek más európai népek meséi felé is. A projekt három éves megvalósítása során ez összességében közel 800 programot jelent majd.

A NépmesePontot a hároméves pályázati időszakon túl is működtetni fogják, melynek célja, hogy a családi élet egyik fontos színtere legyen, autentikus környezetben és programokkal.

Az új NépmesePont egyedi látványvilággal, modern eszközrendszerrel, tradicionális értékek tárházával, ugyanakkor innovatív megoldásokkal, a XXI. századi elvárásoknak, igényeknek megfelelve sok szeretettel várja a megyeszékhelyről és a környező településekről érkező vendégeket, a gyermekek és az ifjúság mellett a családokat és az idősebb korosztályt is.

Nagy Edina

Fotó: Malamidesz Szilvia

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.