Helyi rendeletek Hajdú-Bihar megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság, május 6-án és 10-én, műhelymunkát tartott közép-, valamint felsőfokon a KFKP asszisztensek számára. A műhelymunka témája a Helyi rendelet kontroll volt, amelyet R. Simor Katalin és Szabó László tartott.

Középfokon a 15 asszisztens ismertette saját településük helyi rendeletét, amelyet közös megbeszélés követett. Az elkészített rendeleteket együtt ellenőrizték, majd megbeszélték az esetleges hibákat, kiegészítették a hiányosságokat, amelyeket a hallgatók jeleznek a továbbiakban az önkormányzat felé.

Hasonlóan a középfokú csoporthoz, felsőfokon is a helyi rendeleteken volt a hangsúly, kiegészülve az SZMSZ-el és az alapító okiratokkal. A műhelymunka során megvizsgálták a kötelezően ellátandó alapszolgáltatásokat, valamint azt is, hogy ezen szolgáltatások milyen formában teljesülnek az adott településeken.

Az online felületen mindenki kérdezhetett a témában, így a hiányos ismeretek is kiegészíthették.

Kálmánczhey Balázs módszertani koordinátor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.