Helyi ízek és színek – Kakasfőző Fesztivál Püspökladányban
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei IgazgatóságImmár hatodik alkalommal rendezte meg Püspökladányban a Kakasfőző Fesztivált az önkormányzat és a Dorogi Márton Városi Művelődési Központ, partnerségben a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságával. Az egész napos vigasságnak 2019. július 27-én, szombaton, a Sárrét Kincse Gyógyfürdő melletti tér adott helyet.
A hatalmas területen 48 főzőhelyet alakítottak ki, ahol sátrakban táboroztak a baráti és munkahelyi társaságok. A bográcsokban elsősorban a fesztiválnak nevet adó szárnyas pörkölt rotyogott, de volt, aki marhapaprikással készült vagy éppen fánkot, palacsintát sütött az egytálételek mellé. A több száz vendéget Kiss Zsigmond alpolgármester köszöntötte, majd fogadta a hagyományőrző Sárréti Lovas Baráti Kör tagjait, akik elhozták a rendezvényre a Város Kakasát, amely egyúttal a főzőverseny fődíja is volt.
A színpadon az „Éneklő séfek” és a helyi népdalkörök, néptáncegyüttesek váltották egymást. Délután egy rövid zápor söpört végig a városon, de estére – a rendezvényt megkoronázó koncertek idejére – ismét kiderült az ég. Így sikeres és jó hangulatú fesztivált zárhattak a szervezők.
R. Simor Katalin