„Helyi emberek írták, helyi emberekről, helyi embereknek…”

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Nyírmártonfalva első falukönyvéről, pontosabban a kalendáriumkészítés folyamatáról készített módszertani filmet a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája. A 35 perces alkotást a napokban ismerhette meg Nyírmártonfalva lakossága. A filmet a Kelet-magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen készítette el.  A Művelődési Ház adott otthont a „Helyi emberek írták, helyi emberekről, helyi embereknek…” című film bemutatójának 2018. november 16-án.

Sokan voltak kíváncsiak a falut és lakóit megörökítő képsorokra, még a szomszéd településekről is érkeztek érdeklődők a vetítésre. Pénteken, a kora esti órákban mintegy ötvenen gyűltek össze a polgármester hívására.

A vendégeket, köztük a Falukönyv Írók Körének tagjait Kövér Mihály Csaba polgármester köszöntötte, majd a kalendáriumot készítő munkacsoport vezetője, Groskáné Piránszki Irén közösségfejlesztő szakember tartott prezentációt, aki maga is Nyírmártonfalván született. Előadásában beszélt a falukönyv létrejöttének előzményeiről, a különféle munkafolyamatokról. Méltatta a település értékeit, különösen azt a közösséget, amely a falukönyv révén megszületett. Létrejött a Falukönyv Írók Körének közössége, de a beszélgetések, interjúk készítése közben a település lakói is szorosabb kapcsolatba kerültek egymással. Az ünnepélyes könyvbemutató pedig meghitt és megható találkozást hozott a faluban élők, az elszármazottak és a vendégségbe hívott szakemberek között.

Groskáné Piránszki Irén Vercseg Ilona egyetemi oktató szavait idézte arról, hogy mit jelent a falukönyv egy település életében, és hogy miként emeli ki a helyieket a hétköznapokból és erősíti meg kötődésüket, identitásukat. Ráadásul Nyírmártonfalván példátlanul szép kiadvány született, a film pedig – Fekete Gábor operatőrnek köszönhetően – olyan képeket mutat a faluról, amely az ott élőket is szívet és szemet gyönyörködtető látványban részesíti.

A módszertani film céljáról R. Simor Katalin, a megyei iroda módszertani referense, a film szerkesztő-riportere beszélt. Mint mondta, a Nemzeti Művelődési Intézet számára fontos a közösségek és a közösségépítő folyamatok támogatása, a film révén pedig segítséget kaphatnak azok a települések és alkotó közösségek, amelyek szeretnék elkészíteni a saját kalendáriumukat. Egy ilyen módszertani film a településmarketing szempontjából is jelentős, hiszen viszi a falu hírét a nagyvilágban. Ennek pozitív jeleit már tapasztalhatják is Nyírmártonfalva vezetői.

A vetítés után a helyiek közül többen is örömüket fejezték ki, hogy a film elkészült és a falukönyv mellett fontos dokumentuma lett Nyírmártonfalvának. Megfogalmazódott a folytatás igénye is, nevezetesen, hogy az első falukönyv mellé elkészüljön a második kötet, amely a település történetét, személyi, tárgyi, természeti kincseit az 50-es és a 60-as évektől napjainkig dolgozza fel.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.