Hatodik alkalommal indult útnak a Pajtaszínházi Program Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Ebben az évben immár hatodik alkalommal indult el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Pajtaszínházi Program. Ennek során idén a nyírcsaholyi amatőr színjátszó csoport kap lehetőséget arra, hogy megmutathassa magát 2021. januárban a Nemzeti Színház érdeklődő közönsége előtt a VI. Pajtaszínházi Szemlén.

Nyírcsaholy kilencedik településként vesz részt a Pajtaszínházi Program folyamatában, maga mögött tudva Kékcse, Mérk, Tiszabezdéd, Tisztaberek, Tunyogmatolcs, Újdombrád, Rétközberencs és Méhtelek színjátszó köreit.

Nyírcsaholy polgármestere és a művelődési ház vezetője egy ideje már fontolgatta amatőr színjátszócsoport létrehozását a településen, melyhez kérte a Megyei Igazgatóság mentorálását. Ezután nem volt kérdés, hogy 2020-ban ki kerüljön bevonásra a programba. A 2330 lakosságszámú településről 14 fő teszi próbára magát ebben a szép és nemes, embert próbáló folyamatban, hogy náluk is megalakulhasson a helyi színjátszó kör és elindulhasson közösségi tevékenységük.

A korábbi évekhez hasonlóan ez a program is a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság együttműködésében valósul meg, aki színész-mentor- szakemberi segítséget biztosít a csoport felkészüléséhez.

A program megvalósulását az EMT-E-19-0115 pályázati azonosítószámú Támogatói Okirat alapján nyújtott támogatás biztosítja.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.