Hangulatjelentés Kabáról

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet két éve kezdte meg a három szomszédos város – Kaba, Nádudvar és Püspökladány – amatőr képzőművészeti közösségeinek közreműködésével a képesítő programját, melynek célja e közösségek megerősítése.  A köri tagok július 29-től Kabán, a Mácsai Sándor Művelődési Házban alkotótáborban dolgoznak, melynek alaptémája a hangulat.

A tábort Angyal László, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának vezetője, bevezető előadással és műhellyel nyitotta meg, amelyben a hangulat képzőművészeti formanyelvben történő kifejezésének lehetőségeit, törvényszerűségeit, valamint a színekhez kapcsolódó jelentéstartalmakat mutatta be.

A több mint húsz résztvevő a következő napon a szakmai vezetővel témagyűjtésen vett részt, amely alapjául szolgált a szerdai napon megvalósult műhelymunkának. A foglalkozás célja az volt, hogy bemutassa, illetve felismertesse azokat a kifejezési lehetőségeket, amelyek az alkotás valamilyen hangulatát erősítik. Az élvezetes műhelymunka számos meglepő felismerést, és igen izgalmas festménytervet eredményezett. A különböző feladatok megvalósítása után, közösen kiválasztották azokat a vázlatokat, terveket, amelyekből festmények készülnek az ősszel megrendezendő záró kiállításra. A tábor augusztus 2-án fejezi be munkáját.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.