Hagyományos és rendhagyó – Magyar kultúra napja Eleken

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt Szatmárcsekén. A Békés megyei Eleken is így tettek, ünnepeltek, igaz, rendhagyó módon. Ugyanis nem akarták megszakítani a több, mint 20 éve hagyománnyá vált kistérségi vers- és prózamondó versenyt, így online formában valósították meg.

Idén a felkészítő pedagógusok által rögzített felvételek kerültek beküldésre. Az 5 tagú zsűri tagjai, otthonaikból értékelték az előadásokat. Az általuk felállított sorrendet a Reibel Mihály Városi Művelődési Központ közösségi oldalán tették közzé.
Öt általános iskola 72 tanulója vett részt a versenyen, akik közül nagyon sokan szép eredményeket értek el. A Résztvevők 3 település oktatási intézményeiből jelentkeztek a versenyre.

A zsűri egyik tagja Kiss László, író a következőképpen fogalmazott a rendezvény kapcsán:
„Nehéz meghatottság nélkül nézni és hallgatni, hogy ennyi tehetséges fiatalt érdekel az irodalom, a szép és tiszta beszéd, a vers- és prózamondás: a szöveg öröme.

Remélem, mindannyian szerettétek ezt a nagyszerű munkát, és soha nem változik majd bensőséges viszonyotok az irodalmi műveltséghez. Sose feledjétek, hogy az irodalom nem csupán szépséget jelent, de menedék is, amelynek védelmében bármikor meghúzhatjuk magunkat.
Olvassatok továbbra is sokat, és tolmácsoljátok mások számára is az olvasottakat-átélteket olyan lelkesedéssel és szívvel, ahogyan azt a videókban teszitek.”

(A cikkben szereplő képek forrása az eleki Reibel Mihály Városi Művelődési Központ facebook oldala.)

Fajó Attila-Haász Tünde

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.