Generációk találkozása a Szín-Pad-ON a Nemzeti Színházban
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei IgazgatóságVeszprém megyét a nyárádi Szín-Pad-ON Színjátszó Csoport képviselte 2020. január 26-án az V. Pajtaszínházi Szemlén a Nemzeti Színházban.
Nyulasiné Harsányi Anikó és férje, Nyulasi Jenő vezetésével alakult meg a színjátszó csoport, melynek tagjai nyárádi, illetve nyárádi kötődésű 8 és 16 év közötti fiatalok. A program jó lehetőséget biztosított arra, hogy a gyerekek igazi közösséggé váljanak a színjátszás adta hasznos időtöltés során.
A 2019 szeptemberétől kezdődő próbákat a Magyar Teátrumi Társaság által delegált szakmai mentor, Modri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze segítette, aki az előző években is a Veszprém megyét képviselő csoportok felkészítője volt. A közösségi házban történő munka során csatlakozott a kis csapathoz a Nyárádi Dalárda és a Nyárádi Néptánccsoport is, ez által a 946 fős település minden korosztálya részt vett a programban, a gyermektől a szépkorúig, összesen 21-en.
Az igazi összefogás eredményeként elkészült A nyárádi asszonyok című darabot elsőként 2019. december 21-én mutatták be Nyárádon a közösségi házban, csatlakozva a helyi idősek napi rendezvényhez. A darabot a rátótiak viselt dolgait megörökítő mesék alapján állították össze, és nyárádi dalcsokrokkal, szokásokkal és történetekkel egészítettek ki. 2020. január 26-án az V. Pajtaszínházi Szemlén mutatta be ismét a vígjátékot a lelkes csapat a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében, az előadást telt ház és tapsvihar fogadta.
Rédli Dávid